A kisgyerekek tanulását segíti a délutáni alvás

A délutáni alvás úgy segíti a három-ötéves gyerekeket a tanulásban, hogy utána jobban emlékeznek a hallottakra - derült ki egy amerikai minikutatásból.

A Massachusettsi Egyetem kutatói 40 kisgyerek részvételével végezték a vizsgálatot, és arra a következtetésre jutottak, hogy az ebéd utáni alvás nemcsak a délelőtt tanultak megerősítésében volt a gyerekek segítségére, hanem a nap hátralévő részében is jobb teljesítményt eredményezett - tudósított a BBC hírszolgálata az amerikai tudományos akadémia lapjában (PNAS) ismertetett tanulmányról.

A kutatók szerint az ebéd utáni pihenő kulcsfontosságú lehet az óvodás korúak memóriájának megerősítése szempontjából.

Jobban teljesítettek

Azt tapasztalták, hogy az evés után sziesztázó gyerekek aznap délután és másnap is jelentősen jobban teljesítették a kutatás során nekik adott vizuális és térbeli feladatokat, mint amikor nem volt lehetőségük aludni egyet.

A szieszta után a gyerekek tíz százalékkal több információt tudtak felidézni abból, amit délelőtt láttak-hallottak, mint amikor ébren kellett maradniuk egész nap.

Tetszik az oldal?
Nyomj itt egy nagy
Tetszik-et és gyere
máskor is!
A kutatók 14 további kisgyerek alváslaboratóriumi vizsgálatakor megfigyelték, milyen folyamatok zajlanak az agyban alvás közben. Azt fedezték fel, hogy olyan agyterületek aktivitása fokozódott, melyek az új információ megismerésével és integrálásával kapcsolatosak.

Ez az első bizonyíték

"Tanulmányunk lényegében az első, mely bizonyítékkal szolgál arra, hogy a délutáni alvás fontos az óvodások számára, hiszen segít, hogy jobban emlékezzenek arra, amit tanultak. A nagyobb gyerekek természetesen maguktól elhagyják a nappali sziesztát, a kicsiket azonban ösztönözni kell, hogy pihenjenek le ebéd után" - mondta Rebecca Spencer, a kutatás vezetője.

"Ahogy egyre inkább érdekelődni kezdenek az őket körülvevő világ iránt, a kis óvodások hatalmas mennyiségű tudnivalót szívnak magukban minden nap. A legjobban akkor tudnak figyelni, ha naponta körülbelül 11-13 órát alusznak, és esélyt adnak addig aktív elméjüknek, hogy lecsillapodjon, újratöltődjön, és készen álljon a délutánra. Már tudjuk, a nappali alvás ugyanolyan fontos lehet, mint az éjszakai. Nélküle fáradtak, morcosak, feledékenyek lesznek a kicsik, és nehezükre esik az összpontosítás" - fűzte hozzá Robert Scott-Jupp, a londoni Royal College gyermekgyógyászati továbbképző központjának kutatója.

Forrás: MTI

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Fashion&Beauty
A legújabb körömtrend a tavasz frissességét és sokszínűségét tükrözi, számos izgalmas színnel és dizájnnal.
Lifestyle
Sajnos el kell keserítenünk mindenkit, mert a mosogatószivacs néhány használat után is jelentősen beszennyeződik, de vannak trükkök, amivel meg tudod hosszabbítani az élettartamát.
Lifestyle
A még zöldes, nem túl érett banánok keményebbek és kevésbé édesek, míg a barnuló héjúak puhábbak, illetve természetesen édesebbek, így mindkét változat más-más szempontok miatt jó – az egészséged...
Sztárok
Az igencsak sármos Patrick Dempsey-t senkinek sem kell bemutatni, ám azt már csak kevesen tudják, milyen elbűvölő teremtéssé érett egy szem lánya, Talula.
Fashion&Beauty
Cameron Diaz ismét a reflektorfénybe került, méghozzá a divat fővárosában, Párizsban!
Lifestyle
A Nyilas számára a mai nap jelentős változásokat hozhat. Napi horoszkóp.