Home&Design

Szerencsehozó szobanövények, melyekkel érdemes telepakolni a lakást

Ezek gondoskodnak róla, hogy csupa jó dolog történjen velünk az új évben.

Majomkenyérfa

A majomkenyérfa vagy afrikai baobabfa (Adansonia digitata) a feng shui szerint egy igazi szerencsemágnes. Érdemes beszerezni év elején (ha még nincs otthon), mert feldobja a lakást, ráadásul Fortuna kerekét is felpörgeti. Ha növelni szeretnénk a hatását, tegyük a szoba ajtótól balra eső, távolabbi sarkába. A növény egyébként kedveli a meleg levegőt, de öntöznünk nem kell gyakran, elég 4-5 naponta.

Korallvirág

Ez a fehér, piros, sárga vagy rózsaszín virágú növény egyébként is nagyon népszerű, és szintén segítőkész, ha a szerencséről van szó. Nem igényel túl nagy szakértelmet, még a magukat amatőrnek vallók is simán életben tudják tartani.

A korallvirág (Kalanchoe) eredetileg Madagaszkáron őshonos, de ma már Afrika egyes részein és Ázsiában is előfordul. Szereti ugyan a közvetlen napfényt, de az árnyékosabb helyeken is megmarad. Leginkább 20 fok körüli hőmérsékleten érzi jól magát (télen ne tegyük olyan helyre, ahol 10 fok alatti a hőmérséklet, mert lehullanak a virágok), gondozásánál arra kell figyelnünk, hogy ne öntözzük túl - két locsolás között legalább annyi idő teljen el, hogy a földje megszikkadjon.

Lapozz, cikkünk folytatódik!

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Home&Design
      Fashion&Beauty
      Ránia és Letícia királyné gyakran tűnik fel hasonló stílusú ruhában – legyen szó elegáns gálavacsorákról, hivatalos eseményekről vagy hétköznapibb megjelenésekről –, emiatt pedig sokan úgy vélik,...
      Lifestyle
      A Ráknak fontos döntéseket kell hoznia a karrierjével kapcsolatban. Napi horoszkóp.
      Sztárok
      Árpa Attila nyert az idei InStyle Men of the Year gálán az Év Médiaszemélyisége kategóriában - a színész-műsorvezetővel és szerelmével a helyszínen készítettünk interjút.
      Sztárok
      Tegnap este az InStyle Men újra megrendezte exkluzív díjátadóját, a MEN of the Yeart. A gálaesten tíz kategóriában díjazták azokat a férfiakat, akik saját területükön kivételeset alkottak, akik...
      Egészség
      Sok helyen foglalkoznak az interneten, köztük a TikTok-on is azzal influenszerek, hogy mennyire káros, rágózól, vagy ha lenyeled a rágót. A szóbeszéd valóban igaz lehet, és legrosszabb esetben rákot...
      Lifestyle
      A körforgalomban sokan meg szokták szegni a szabályokat, de van egy dolog, amiért keményen büntet a rendőrség. Most felhívták a figyelmet, hogy ezt semmiképp nem csinálhatod az autóddal.