Home&Design

Ők most a legmenőbb magyar tervezők, sokat hallunk még róluk

Öt design vállalkozás fejlesztéséhez nyújtott szakmai támogatást az MDDÜ második design START mentorprogramja.

Feltörekvő tehetségek támogatása

A Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) által elindított második design START mentorprogram üzleti újratervezésben nyújtott szakmai támogatást, az olyan feltörekvő designmárkák számára, akik egyelőre még itthon szeretnének sikereket elérni és a hazai stabilitásuk megteremtéséhez igényelnek segítséget. A mentorprogramban résztvevő formatervezők nívós díjakról, külföldi magazin megjelenésekről és kiemelkedő elismerésekről számoltak be, emellett pedig több gyártó-tervező páros esetében folytatódott a közös munka a kéthetes szakmai gyakorlatot követően is. A második design START végéhez érve elindult a következő mentorprogramra való jelentkezés.

A Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) azzal a céllal hozta létre mentorprogramját, hogy átadja a designvállalkozások stabilizálásához szükséges üzleti tudást, azoknak a feltörekvő formatervezőknek, akiknek magas színvonalú alkotásai egy nemzetközi kereskedelmi kiállításon való megjelenésre is alkalmasak. A pályázat útján jelentkező formatervezők közül öt ígéretes, egyedi koncepciót felvonultató tervezőt választott ki a szakmai zsűri - a porcelántermékeket és lámpatesteket alkotó Andrási Edina, a fenntartható bútorairól ismert Kele Sára, az asztalosipari termékeket gyártó Kerekes Furniture, a moduláris akusztikai csempékkel dolgozó Temesi Apol és az esztergált fatermékekről híres Tompa László. A kiválasztott öt designer a szakmai mentoraikkal közösen építette ki márkája jövőképét.

Egyre több fiatal tervező kap lehetőséget a bemutatkozásra, fejlődésre

Lapozz, a cikk folytatódik!

Fotó: HFDA

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration 0:00
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Home&Design
      Lifestyle
      Vannak hetek, amikor minden egy csapásra megváltozhat – három csillagjegy most pontosan ilyen időszak elé néz. Az univerzum fontos döntések elé állítja őket, melyek hosszú távon formálhatják életük...
      Lifestyle
      Ahogy a Z generáció egyre több tagja lép be a munkaerőpiacra, a fiatal munkavállalók megtanulják kihasználni a rendszert, hogy megszerezzék a kontrollt a munkakörnyezetük felett.
      Sztárok
      Bizonyára sok rajongó ült a tévéképernyők előtt szomorúan A Nagy Duett második élő show-jának végén, ugyanis egy olyan páros esett ki a zsűri és a nézők pontjai és szavazatai alapján, akiket bizony...
      Lifestyle
      Az Ikreket bajba sodorhatja egy ígéretesnek tűnő ajánlat. Napi horoszkóp.
      Sztárok
      A TV2 sztárja egy Kiss Márk által tervezett ruhában tündökölt Till Attila mellett, és bizony azt kell mondjuk, lélegzetelállító volt benne.
      Lifestyle
      A Nyilas egy karnyújtásnyira van álmai megvalósításától. Heti horoszkóp.