Ez volt az első fotó az Instagramon - Idén 10 éves az alkalmazás
Kiskutyák uralják az appot
A világ számára ugyan csak 2010. október 6-án vált nyilvánossá az Instagram, azonban a fejlesztők már korábban is használták, így esett, hogy az első fotó már 2010. július 16-án felkerült rá, ezt a társalapító, Kevin Systrom töltötte fel, a fénykép pedig a kiskutyáját ábrázolja. A kép címe nem véletlenül "teszt".