Zseniális megoldások: Így használj ki minden helyet, ha icipici a fürdőszobád

Az aprócska fürdőszobák könnyedén és nagyon hamar zsúfolttá válhatnak, éppen ezért fontos, hogy lehetőség szerint igyekezzünk a maximumot kihozni a helyiség minden szegletéből.

Maximalizáld a teret!

Egy felmérés szerint egy átlagember 9-15 bőrápolási terméket használ naponta. Ebbe beletartoznak a tusfürdők, samponok, balzsamok, arckrémek, szérumok, testápolók és még sorolhatnánk. Nem is beszélve azokról, akik a tudatos bőrápolás hívei és valóban rengeteget törődnek bőrükkel. Éppen ezért a fürdőszoba az egyik legnagyobb tárolási helyet igénylő helyiség, ahol a milliónyi tubusnak és tégelynek kell helyet találnunk. A törölközőket, szennyeskosarakat és mosószereket pedig még nem is említettük. Ha kis fürdőszobával rendelkezel, akkor te is egészen biztosan ütköztél már abba a problémába, hogy teljesen kifogytál a helyből és fogalmad sem volt, hova pakolhatnád dolgaidat. Nos, erre a problémára is létezik megoldás. Néhány szemfüles módszerrel és praktikával rengeteg helyet szabadíthatsz fel, megspórolva az idegeskedést. Mutatjuk, hogyan!

Használd ki a magasságot! A WC feletti teret gyakran figyelmen kívül hagyják, pedig akár több polc is elférhet itt, melyekbe kosarakat és tégelyeket is helyezhetünk. A ritkán használt tárgyakat érdemes a felső, a minden nap szükségeseket pedig az alsó polcokon tárolni. Talán meglepődsz majd, milyen sok dolog elfér ezen a plusz néhány polcon.
Kattints a további képekért!

Egy-egy fárasztó nap után mind imádunk elmerülni egy kád forró vízben, ezt az élményt viszont még magasabb szintre emelheted néhány apró kellék beszerzésével.

Leadfotó: Pexels, forrás: housebeautiful.com

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Fashion&Beauty
      Ránia és Letícia királyné gyakran tűnik fel hasonló stílusú ruhában – legyen szó elegáns gálavacsorákról, hivatalos eseményekről vagy hétköznapibb megjelenésekről –, emiatt pedig sokan úgy vélik,...
      Lifestyle
      A Ráknak fontos döntéseket kell hoznia a karrierjével kapcsolatban. Napi horoszkóp.
      Sztárok
      Árpa Attila nyert az idei InStyle Men of the Year gálán az Év Médiaszemélyisége kategóriában - a színész-műsorvezetővel és szerelmével a helyszínen készítettünk interjút.
      Sztárok
      Tegnap este az InStyle Men újra megrendezte exkluzív díjátadóját, a MEN of the Yeart. A gálaesten tíz kategóriában díjazták azokat a férfiakat, akik saját területükön kivételeset alkottak, akik...
      Egészség
      Sok helyen foglalkoznak az interneten, köztük a TikTok-on is azzal influenszerek, hogy mennyire káros, rágózól, vagy ha lenyeled a rágót. A szóbeszéd valóban igaz lehet, és legrosszabb esetben rákot...
      Lifestyle
      A körforgalomban sokan meg szokták szegni a szabályokat, de van egy dolog, amiért keményen büntet a rendőrség. Most felhívták a figyelmet, hogy ezt semmiképp nem csinálhatod az autóddal.