A készülék, amely felér egy kozmetikai kezeléssel - teszteltük a Nu Skin ageLOC LumiSpát
Szépségápolásra sosem mondunk nemet. Ma már számos olyan krém és termék van a piacon, melyek magas minőségben garantálják bőrünk megfelelő karbantartását, nem beszélve a különféle tisztító készülékekről, melyek olyan egyedi technológiákkal dolgoznak, hogy használatuk felér egy-egy kozmetikai kezeléssel. Nemrég teszteltük a Nu Skin LumiSpa kütyüjét, megosztjuk a tapasztalatainkat.
LumiSpa
A makukátlan megjelenés a szép bőrrel kezdődik - ezt egyetlen nőnek sem kell magyarázni, aki kicsit is odafigyel az arcápolásra. Az időszakos, fontosabb kezeléseket jobb szakemberre bízni és elmenni egy kozmetikushoz, de sajnos idő hiányában erre nincs mindig lehetőség - legalábbis én így vagyok vele. Sokáig azt gondoltam, hogy a piacon kapható arctisztító készülékek nélkül is remekül megvagyok, hiszen odafigyelek az egészséges táplálkozásra, a szépségápolásra, így kívül-belül megadom a bőrömnek azt, amit megérdemel. Persze szerettem volna még magasabb szintre emelni a dolgot, hiszen 25 után az öregedésgátlást sem árt elkezdeni, a 30 felé közeledve pedig exponenciálisan nő az aggodalom az első ráncok megjelenésével párhuzamosan. Így úgy döntöttem, ha már van lehetőségem kipróbálni egy szuper technológiával rendelkező kütyüt, nem utasítom vissza.
A közelmúltban sikerült tesztelnem a Nu Skin ageLOC LumiSpa nevezetű arctisztítóját, amelyért a cég a többi otthoni bőrápoló készülékeivel együtt négy egymást követő évben megkapta a világ elsőszámú szépségápolási eszközrendszer márkájának járó elismerést. Ez a tény már önmagában ígéretesnek tűnt, de én nem hiszek a véleményekben bevallom őszintén addig, amíg saját bőrömön (jelen esetben szó szerint) nem tapasztalom meg az adott dolgot, így nagyon vártam már, hogy kézbe vehessem az ügyes kis eszközt.
Első találkozás
A doboz tartalma egy komplett szett volt, melyhez maga az alap arctisztító készülék tartozott, a bőrtípusomnak (kombinált) megfelelő lemosó, a töltő, illetve a szem alatti terület ápolására alkalmas másik fej és szemkörnyékápoló. Az rögtön feltűnt, hogy az eszköz tekintélyes, van egy tartója, amelybe beállítva bármelyik fürdőszoba éke/kiegészítője lehetne. A design tetszett, mert letisztult, modern és elhiteti veled, hogy a LumiSpa tud valamit. A külsejével és a fizikumával kapcsolatban az egyetlen negatívum számomra, hogy személy szerint elviselnék egy fokkal kisebb méretet, mert bár fogásra így is kényelmes és könnyű a használata, tárolni és utazáshoz talán mégis kicsit nagy, illetve van súlya is. Ezt leszámítva tényleg egy csinos, minimalista készülék, amelyen fantasztikusan egyszerű kicserélni a fejeket.
Technológia és a száraz tények
Mielőtt a tapasztalatokba belemennék, egy kis száraz rész. Hogyan működik a LumiSpa? A szabadalmazott Two-Sense Motion technológia stimulálja a bőrt, miközben az optimális frekvencián történő precíz mozgás az Activating Cleanser arctisztítókkal együtt alapos tisztaságot biztosít az arcbőr számára. A bőrének megfelelő Activating Cleanser arctisztítóval együtt használva hét fantasztikus jótékony hatást tapasztalhatunk meg, amelyek nem csupán alapos tisztaságot eredményeznek, de újabb szintre emelik a bőrápolási rutint a fiatalos megjelenés érdekében.
Az Activating Cleanser arctisztító alga- és növényi kivonatok keverékével készült, amely tiszta és üde arcbőrt eredményez. A bőr természetes vízzáró rétegének megóvása által fenntartja annak egészséges egyensúlyát, és felszabadítja az eltömődött pórusokat az arc zsíros területein.
A LumiSpa Two-Sense Motion technológiája mozgatta puha, mindenki számára alkalmazható szilikon fej az arctisztítóval közös erővel eltávolítja a piszkot, a szennyeződéseket, a zsírt és a sminket a bőröregedés megakadályozása és a fiatalos ragyogás elősegítése végett - áll a készülék hivatalos leírásában.
Tapasztalatok
Nagyobb arctisztítást személy szerint este szoktam végezni, mert így alaposan eltávolíthatom a napközben lerakódott szennyeződéseket, sminket és egyebeket. A készülék használata egyszerű: a nedves arcomra felvittem az arctisztítót, majd bekapcsoltam a LumiSpát és hagytam dolgozni. 30 másodpercenként jelez (az alaptól eltérő rezgő hangot ad), így lehet tudni, hogy továbbhaladhatunk a következő arcterületre - összesen két perc a kezelés (homlok, orcák és orr/áll). Használat közben nagyon kellemesen masszírozza a bőrt, nem sérti fel a felszínét, végeredményben pedig nem kapunk mást, mint tökéletesen puha és üde bőrt. Teljesen leszedett minden festéket és szennyeződést az arcomról, ráadásul sokkal simább lett a bőröm, mint gondoltam. Egyszerűbb volt utána másnap sminkelni is, és meg is jegyezték, hogy kivirultam. Próbálhatnék rosszat mondani róla, de nem igazán tudok, nekem nagyon bevált.
Külön szót ejtenék a szemkörnyéki terület ápolásáról. Mivel itt vékonyabb a bőr, még érzékenyebb, mint az arcon. Először féltem is, hogy az erre alkalmas fej durva lesz használat közben, de pont olyan gyengéden masszírozott, mint a másik. Így 29 évesen nincs sok ráncom a szememnél, de két hét használat után elértem arra a pontra, hogy míg korábban a szemem alatti területen napközben összegyűlt a korrektor, addig most már nincs ilyen problémám, és szerintem ez a készüléknek köszönhető, hiszen ez a terület is simább lett.
Összességében azt gondolom, egy szuper készülékről van szó, aminek az ára jóval magasabb egy átlagos arctisztítónál, viszont nem szabad elfelejtenünk, hogy a LumiSpa egyedi technológiát használ, a magas minőség pedig rendszerint magasabb árat is követel. Egyébként véleményem szerint hamar visszahozza az árát, mert nem kell olyan sűrűn kozmetikushoz járnunk, ráadásul a ránctalanításra sem kell annyit költenünk általa.