Mihalik Enikő sikertörténete
Jelenleg Mihalik Enikő a legkeresettebb magyar modell a piacon, sőt, a nemzetközi modellek listáján a 28. helyen szerepel, de láthattuk őt korábban már a 9. helyen is.
Enikőt 15 éves korában fedezték fel vásárlás közben és innen egyenes út vezetett a világsikerhez. Soha sem akart modell lenni - tanári pályára készült -, ma mégis a legjobbak között említik a divatszakmában. 2002-ben megnyerte az Elite Modell Look versenyét, 2006-ban pedig már a Chanel kifutóin láthattuk viszont. Szerepelt az i-D, az ELLE, a Numéró címlapján, fotózták a H&M-nek, a GUCCI-nak és a Max Mará-nak, japán és az olasz után áprilisban a német Vogue lapjain pózolt a békéscsabai lány. Nemrégiben másodszor szerepelt az Yves Saint Lauren reklámfilmjében.
Köztudott, hogy a magyar modellnek ezer arca van. Tavaly novemberben olvashattunk egy igencsak meglepő cikket róla a Telegraphban, melyből kiderült, hogy kedvenc designere Tom Ford, szereti az old school rapet és a kedvenc helye a Körös partján van, a nagymamájánál. Ha épp nem Magyarországon tartózkodik, New York-i lakásában Spongya Bobot néz. Magánéletéről szűkszavúan nyilatkozik, soha nem hallani botrányairól, kicsapongásairól. Mostanában azt rebesgetik, hogy egy amerikai étteremtulajdonossal jár együtt.
A számos divatanyagon kívül begyűjtötte még egy amerikai újságban a világ legszebb nője díjat, tavaly a nagysikerű Gombold újrán Navracsics Tibortól elsőként vehette át az állami elismerést, a magyar divat nagykövete címet. Bár 2011-ben kevesebbet szerepelt kifutókon, fotósorozataival felkeltette figyelmünket. Többször készültek ruhátlan felvételek róla. Korábban elmondta, nagyon büszke a meztelen fotóira, amelyek egyáltalán nem pornográfok. Ledobta ruháit a BOSS Orange, The Room és a Vogue kedvéért.
Enikő szerint még nincs megállás, jövőbeli terveiről így nyilatkozott: ,,Úgy gondolom, 30 éves korig simán lehet modellkedni, onnantól kezdve kell majd elgondolkozni, hogy mit lehet még kihozni belőle."