Fél évig nem mosott hajat, csodát művelt vele a fodrász
Ezt nevezzük hihetetlen átalakulásnak.
Hat hónapig nem mosott hajat
Kate Langman fodrász osztotta meg egy Facebook csoportban a következő sztorit a nőről, aki besétált a szalonjába, és gondosan elkezdte válogatni a regeneráló termékeket. Mikor a stylist odament a vendéghez és segítséget kínált, a hölgy elmondta, hogy szüksége van minden olyan krémre, ami újra gyönyörűvé varázsolja a frizuráját. Mint kiderült, az asszony hónapok óta súlyos depresszióval küzdött, és fel sem tudott kelni az ágyból. A betegsége eredményeként pedig - mivel fél évig megmosni sem volt képes - szörnyű állapotba került a haja.
Azonnal segíteni akart rajta
A fodrász azonnal adott a nőnek egy időpontot a szalonban, és felajánlotta, hogy segít neki újra széppé és egészségessé tenni a haját. Az asszony először habozott, többször is lemondta a foglalást, de végül elfogadta az ajánlatot és Kate profizmusára bízta magát. A stylist elmondása szerint több mint nyolc órás volt a fésülésből, mosásból, festésből, formázásból álló procedúra, de a képek is bizonyítják, hogy megérte a fáradozást.