Fashion&Beauty

Született stílusikon: Faye Dunaway 80 évesen is lehengerlően sikkes - Galéria

Az Oscar-díjas mozicsillag revolverrel a kezében volt a legdögösebb, de a Gucci sem áll neki rosszul.

Szépségkirálynőből lett ikonikus színésznő

Az igéző szőke szépség, Faye Dunaway sorra nyerte a szépségversenyeket, a modellügynökségek ajánlatait azonban visszautasította, mert ő mindig is színésznő akart lenni. A nagy áttörést a Bonnie és Clyde hozta meg számára, de sikeres alakítást nyújtott A Thomas Crown-ügy, a Kínai negyed és a Hálózat című filmek főszereplőjeként is. Sokszor érezte úgy, lemaradásban van: esélyes volt egy James Bond-film női főszerepére, de a producerek végül nem őt választották,1974-ben pedig ismét nem ő, hanem Mia Farrow kapta meg a hőn áhított szerepet A nagy Gatsby című filmben. A színésznő azonban így sem panaszkodhat, mert a 60-as, 70-es évekre igazi stílusikon lett.

Dunaway az utóbbi időben jobbára epizódszerepekben és tévésorozatokban tűnt fel, játszott a többi közt a Columbo, a Helyszínelők és a Grace klinika egy-egy részében. 2011-ben a cannes-i nemzetközi filmfesztiválon megkapta a francia Művészet és Irodalom Lovagrendjének kitüntetését, két évvel később a locarnói nemzetközi filmfesztiválon elsőként vehette át a Leopard Club Award kitüntetést. 2018-ban a Gucci táskareklámjának volt az egyik arca.

Fotókon a gyönyörű színésznő:

A Bonnie és Clyde nemcsak a színésznő életművében egyedülálló, hanem az egyetemes filmtörténetben is. A bankrabló szerelmespár története erőszakosságával sokkolta a korabeli közvéleményt. Dunaway revolveres szexszimbólum lett.
Kattints a további képekért!

Sokat változott az elmúlt években, hogy mi a trendi.

Leadfotó: Profimedia - RedDot

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Fashion&Beauty
Utazás
A hét elején országos fagyokra lehet számítani, majd érkezik a 180 fokos fordulat, melynek hatására tényleg úgy érezhetjük majd, mintha nem is március elején járnánk...
Lifestyle
Egy kormányrendelet értelmében a magyarországi diákoknak kötelezően le kell adniuk a mobiltelefonjaikat az iskolákban. Ám, ha mindez nem volna elegendő, mostantól - bizonyos iskolákban - kauciót,...
Egészség
Egyesek nagyvonalúan figyelmen kívül hagyják a lejárati időt, és akkor is tovább szedik az előírt gyógyszereiket, amikor elvileg már nem lenne szabad. De vajon mennyire veszélyes ez a széles körben...
Lifestyle
Nem kell hatalmas kert vagy kertészeti tapasztalat ahhoz, hogy sikeresen neveljünk palántákat – néhány egyszerű módszerrel bárki könnyedén belevághat otthona kényelmében.
Lifestyle
A zuhanyzás időpontjának megválasztása számos előnyt kínál, ám örök dilemma, hogy a reggeli vagy az esti tisztálkodás a kedvezőbb választás.
Fashion&Beauty