Fashion&Beauty

Haj helyett aranyláncok lógnak a rapper fejéről, aki így úgy fest, mint egy csillár

Valami olyasmit akart kitalálni, ami a világon senki másra nem jellemző. Nos, sikerült…

Aranyhaj – egy kicsit másképp

A hajbeültetés már a múlté. Legalábbis Dan Sur reggaeton rapper szerint, aki azt állítja, hogy ő a világon az első ember, akinek aranyláncból áll a „hajkoronája”. Ez már önmagában elég bizarr kijelentés, de a dolog igazi extrémitását az adja, hogy a zenész fejébe műtétileg ültették be a kampókat, amiken a láncok lógnak. Áucs.

A rappernek az volt a célja, hogy úgy nézzen ki, mint aki épphogy csak kisétált egy ékszerüzletből. „Az az igazság, hogy valami különlegeset akartam csinálni, mert azt látom, hogy mindenki festet a haját. Remélem, most nem fog mindenki lemásolni engem” – idézi Sur szavait a LadBible. „Ez az én hajam. Aranyhaj. Az első rapper vagyok a történelem során, akinek aranyhajat ültettek be” – fogalmazott.

A műtétre áprilisban került sor, és amióta Sur a nyilvánosság elé állt furcsa divathóbortjával, a rajongói száma hirtelen ugrásszerűen megnövekedett, a relámfogás tehát bevált, sikerült a figyelemfelkeltő akciója.

Még nincs vége, lapozz!

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Fashion&Beauty
      Lifestyle
      Vannak interneten rémtörténetek, hogy drogokat csempésznek bele a nők italába, viszont ezzel az a baj, hogy a többsége igaz. Most is megtörtént, majd az italok után jött az erőszak.
      Sztárok
      Sárközi Ákos nyert az Év Gasztroarca kategóriában a 2025-ös InStyle MEN of the Year gálán - a sztárséffel és festőművész feleségével, Évával a helyszínen készítettünk interjút.
      Egészség
      Gondoltad volna, hogy van egy olyan ital, amely nem tartalmaz koffeint, mégis rendkívül frissítő hatással bír, ha reggelente fogyasztod? Nos, cikkünkből most megtudhatod, mely ital ad energialöketet...
      Sztárok
      A Buckingham-palota közleményéből kiderül, hogy III. Károly a rákkezelése miatt tartózkodott az egészségügyi intézményben, ahol végül rövid megfigyelésre szorult.
      Sztárok
      Katalin hercegné és Vilmos herceg kapcsolata talán mégsem olyan felhőtlen, mint ahogyan eddig gondoltuk? Mint kiderült, a trónörökös olykor heves érzelmek hatása alá kerül, olyankor pedig feleségén...
      Sztárok
      A közönség a Hunyadi minden egyes történelmi szereplőjéhez egy színész arcát társítja, de vajon hogyan nézhettek ki e valóban létezett személyek a középkorban? A választ a mesterséges intelligencia...