Kifinomult, mint a porcelán! Vártnál is nagyobb siker a 2023-as Zsolnay ruhakollekció
A magyar divatcég megmutatta, hogy miként lehet egyszerre generációkon át megőrizni az értéket és divatba hozni a kultúrát. Ismét egy izgalmas témával köszönti az évet, hiszen máris piacra dobta a Zsolnay Porcelain 2023 Collection első darabjait. Már megszokhattuk tőlük, hogy kollekcióikat szeretik időben szétnyújtva, fokozatosan elérhetővé tenni a vásárlók számára, ami ezúttal sincs másképp. A sokak által várt porcelán mintás kollekció első felvonásában az ikonikus rózsaszín kapott főszerepet, majd a gyönyörű fehér, ami egy teljesen tudatos döntés a márka részéről.
„Kezdetben volt a rózsaszín…” – és ez nem csak a Zsolnay-gyár méltán híres termékeiről mondható el, hanem a Sugarbird márkáról is, hiszen, ha visszaemlékszünk rózsaszín logóval indult útjára a divatcég 16 évvel ezelőtt. Azóta számos kollekció, siker, licensz és egyéb izgalmas együttműködés áll már a magyar márka mögött. Abszolút kiemelt dobásai közé sorolható az elsőként 2016-ban debütáló Sugarbird Zsolnay kollekció, ezért nem meglepő, hogy újra visszanyúltak a pécsi gyár emblematikus elemeihez.
A Zsolnay Porcelánmanfaktúrával együttműködve tehát megszületett egy újabb kifinomult és elegáns Sugarbird kollekció, aminek minden egyes fazonját a kézzel festett porcelánok ihlették. A márkához hűen, az izgalmas kampányképek hiányát természetesen most sem érezhetjük, hiszen a Sugarbird csapat egyenesen Pécsig utazott elkészíteni a fotósorozatot. A Social Media szemfüles felhasználói bepillantást kaphattak a kulisszák mögé, így láthatták miként is zajlik egy-egy ilyen nap a márkánál, valamint a porcelánok gyártásáról is sok mindent megtudhattak. A Zsolnay márkanév egyébként a mai napig egyet jelent a tradicionális értékrenddel, a kimagasló minőséggel és az egyediség luxusával, melyekkel egytől egyig azonosul a Sugarbird tulajdonosa is, Jagasics v. Csonka Hedvig.
„A Zsolnay Porcelánmanufaktúrával abszolút hosszú távon tervezünk. Kis csapatunkkal néhány héttel ezelőtt Pécsen töltöttünk pár napot, hogy megörökítsük első körben a tavaszi darabjainkat, de mi már nagyban dolgozunk a nyári kollekciókon is. Kifejezetten szeretjük a rózsaszínt és közel is áll hozzánk, hiszen a márka első logója is ezzel a színnel indult útjára. Azóta igaz mi ezt már átformáltuk, de megmelengeti a szívemet, ha visszagondolok. A „Kezdetben volt a rózsaszín…” egyébként Winkler Barnabás építész és akadémikus több, mint ezer darabos magángyűjteményének a neve, ami a Zsolnay-negyed területén látogatható meg. Mindennapos használatra szánt, rendkívül változatos rózsaszínű termékek kiállítása ez, amit nem csak megcsodáltunk, de gyakorlatilag az egyik fő kampányképünket is itt fotóztuk be. A bemutatásra kerülő használati tárgyakat a Zsolnay-család elmondása szerint a manufaktúrában az alapítástól kezdve évtizedeken át, a századfordulóig gyártották, nagy mennyiségben, egyre jobb minőségben. Mennyi értéket rejt magában, igaz?
A kifinomult rózsaszín felvonásunkban a fekete szín is szerepet kapott, hogy könnyedén párosítható legyen fekete kiegészítőkkel, cipőkkel, táskákkal, de kimagaslik még az arany, mivel a Zsolnay Porcelánmanufaktúra is erőszeretettel nyúl hozzá. Fontos koncepció és policy már a Sugarbird életében, hogy nem szorgalmazzuk az újra gyártást, abban az esetben sem, ha valami kimagaslóan keresett. Pontosan ezért a Zsolnay Porcelain kollekció darabjai is extrán limitáltan érhetők el online és a Sugarbird üzletekben. Hosszú hónapokig terveztünk, alkottunk és dolgoztunk a kollekción, aminek első gyümölcseit már a decemberben megrendezett Moët & Chandon Effervescence eseményén élvezhettük. Már akkor éreztük, hogy hatalmas a kíváncsiság és érdeklődés a kollekció iránt, ami be is igazolódott az aktiválásunk napján. A rózsaszín kollekció abszolút basic darabokból áll, a kis szoknyától egészen a kosztümig. Különleges accessories kollekció is párosul hozzá, mindenképp érdemes kiegészítőkben is gondolkodni vásárláskor. Én csak úgy szoktam mondani, hogy finom, francia hangulatú „petit” kiegészítők születtek.
Februártól érkeztek a kék-fehér felvonás izgalmas darabjai is már, aminek kampányanyagát szintén a három napos pécsi fotózás alkalmával készítettük el. Tudatos koncepciónk volt egyébként, hogy a modellek korosztálya gyakorlatilag 16 és 45 év között oszlik meg, hiszen maga a Zsolnay márka is generációkat ível át. Múzsánk a csodálatos szőke hajú szerb modell, Bibi, aki konkrétan végigfutott a Zsolnay gyár területén a kollekció egyik ékes darabjában, a tüllös ruhában. 17 fős stábunk nagyszerűen érezte magát a negyedben és Pécsen egyaránt. Fotózásokat és városnézéseket izgalmas gasztronómiai élményekkel vezettük le, így ellátogattunk a pécsi Morzsába, a siklósi Kalmár Pincészethez és a villányi Sauska 48 étterembe is. Tervezünk még a közeljövőben közös tripeket, mivel az én személyes projektem is most indult útjára. Emily Párizsban című sorozat abszolút elgondolkodtatott, mint tervezőt és szeretném összekötni utazásaimat/utazásainkat egyfajta küldetéssel is, hogy inspiráljam követőinket, valamint vásárlóinkat a bátor öltözködésre. Különböző outfitjeim remélem bíztatják majd a nőket arra, hogy igenis öltözzenek csinosan egy reggelihez vagy kiállításhoz. Első állomásom tehát Pécs volt, de erről szívesen mesélek majd még a közeljövőben.” – mondta el Jagasics v. Csonka Hedvig, a Sugarbird tulajdonosa és alapítója.
A Sugarbird Zsolnay Porcelain kollekció SS23 első felvonásait tehát már elérhetjük a www.sugarbird.com Online Shopban vagy márka üzleteiben. Alig várjuk a mesés kollekció folytatását.