Átadták a húszmillió forint nyereményt, elkezdődhet az innovatív ötletek megvalósítása

A Richter Anna Díj harmadik éve bizonyítja, hogy az egészségügyben, oktatásban, gyógyszerészetben dolgozók szívügye a fejlődés, és a nehezített körülmények ellenére tele vannak kreatív, innovatív ötletekkel. A Richter Gedeon Nyrt. újító kezdeményezések megvalósítását tűzte ki célul, melyek jobbá teszik az e hivatásokat gyakorlók, pácienseik és diákjaik életét. (x)

Valós célok, igazi örömkönnyek a virtuális díjátadón

A Richter idén is összesen 20 millió forinttal támogatja az öt nyertes csapatot, amit a díjazottak a pályázataikban bemutatott innovatív projektek megvalósítására fordítanak. A Richter Anna Díj öttagú zsűrije kategóriánként egy-egy nyertest hirdetett ki, a közönségdíj sorsáról pedig a több mint tizenötezer internetes szavazó döntött. A járványügyi helyzetre való tekintettel a díjak átadására április 13-án ismét a virtuális térben került sor, és bár a személyes gratuláció és az együtt ünneplés még várat magára, a győztesek boldogsága így is határtalan.

A győzteseket a Richter Anna Díj Facebook oldalán közzétett videóban Beke Zsuzsa, a hazai gyógyszergyártó vállalat kommunikációs vezetője köszöntötte. A Díjra ezekben a nehéz időkben különösen igaz, hogy egy kis örömet kíván vinni azok hétköznapjaiba, akik munkájukkal a vírus okozta feladatok oroszlánrészét a vállukon viszik: gyógyítják a betegeket, oktatják a gyerekeket. A Díj szimbolikusan a hála kifejezése is minden oktatásban és egészségügyben dolgozó számára.

Az idei pedagógus kategória fiatal kutatói a pályaválasztást fogják megreformálni a természettudományok népszerűsítésével

A Sc’Up csapat tagjai hiánypótló szerepre vállalkoznak: egy élményalapú, gyakorlatias alkotóműhellyel szeretnének „roadshow”-t indítani, hogy formálják a mai középiskolások természettudományos szemléletét. A Csorba Zsóka biomérnök hallgató által vezetett csapat négy ifjú kutatójának szívügye a fiatalabb generáció támogatása, mentorálása. Szomorú tény, hogy a fiatalok közül évről évre egyre kevesebben választanak tudományos pályát, mivel a kutatásról és a kutatói pályáról alkotott képük sztereotip tévképzetekkel terhelt. A győztes csapat ezt szeretné megcáfolni izgalmas, interaktív workshop-pal, amit minél több középiskolába eljuttatnának. A Sc’Up program alappillére a gyakorlatiasság: a körülbelül 20 diákból álló csoportokat egy valós, életszerű probléma elé állítják, melynek megoldása csak tőlük függ. A való életből vett kutatói feladat megoldása közben a középiskolások közelről találkozhatnak az agilis, cseppet sem unalmas kutatókkal, és megtapasztalhatják, hogy hivatásuk izgalmakkal, kihívásokkal teli.

„Ezt a fiatal, lelkes csapatot nézve biztos vagyok benne, hogy a Richter Anna Díj nagyban hozzájárul majd ahhoz, hogy megváltozzon a természettudományos pályákkal kapcsolatos szemlélet. A Sc’Up-nak köszönhetően kiváló magyar kutatóhallgatókkal leszünk gazdagabbak. Velük együtt hiszek abban, hogy megreformálják, és új színnel fogják gazdagítani a középfokú oktatást” – fejezte ki elismerését a csapat köszöntésekor Kertész Éva zsűritag, a 21 Nő az Egészségügyért Alapítvány ügyvezetője.

Gerincműtét testközelből - dokumentumfilmet forgat az egészségügyi szakdolgozó kategória nyertese

Schuster Barbara 15 éve dolgozik elkötelezetten a gerincferdüléssel élő, gerincműtétre váró gyerekekért és fiatal felnőttekért. Pontosan tudja, mit élnek meg, min mennek keresztül, hiszen ő is túlesett ezen, immár tizennyolc éve. A gerinckorrekciós műtét az egyik legnagyobb orvosi beavatkozás, amit gyerekeken végeznek, évente több száz gyermeket érint. 8-12 órás időtartama, valamint a műtét jellege miatt is extrém kockázatúnak számít a beavatkozás. A műtéthez sok egyéb mellett óriási bizalomra van szükség, amit ha a család megszavaz a sebészeknek, az elhivatott szakemberek gerincet egyenesítenek, deformitást korrigálnak, és a gerinccel együtt leginkább új életminőséget adnak fiatal pácienseiknek. A Gerincműtét testközelből film bepillantást enged majd a műtőig vezető út sorsdöntő perceibe, óráiba és heteibe. Láthatjuk a nehézségeket és a műtét utáni első lépéseket, az első tükörbe nézést, és a szülők megkönnyebbülését, egy fiatal újjászületését.

„El sem tudom képzelni, milyen érzés lehet annak a fiatal lánynak és családjának lenni, akiknek az útját követhetjük majd a filmben, de izgatottan várom, hogy betekinthessünk ebbe a szívszorító, reményteli és végül boldog történetbe”- adta át a díjat Szily Nóra újságíró, pszichológus zsűritag meghatottan.

Az vagy, amit megeszel - a gyógyszerész kategória győztesei a prevencióban hisznek

Dr. Nagy Éva gyógyszerész hivatása mellett az egészséges életmód és környezettudatosság elkötelezett híve. Felelősségteljes patikusként a hozzá fordulók szemléletét is évek óta formálja, hogy tudatos életmóddal és táplálkozással tegyenek magukért, a betegségek megelőzéséért. A tudatos táplálkozás egyik alapja, hogy minőségi, megbízható forrásból származó élelmiszerek kerüljenek az asztalunkra. Éva és csapata – köztük egy végzős humánökológus hallgatóval – kosárközösséget hoztak létre. A kezdeményezés célja, hogy megismertesse a környék termelőit a vásárlókkal. A ma már közel kétezer fővel működő közösség szervezői nagy fába vágják fejszéjüket: Az vagy, amit megeszel projektjükkel az ország más területein is szeretnék támogatni, mentorálni a nyitottan és egészségtudatosan gondolkodókat, hogy hasonló szerveződésben vásároljanak élelmiszereket helyi termelőktől. A kétnapos programsorozat az interaktív előadások mellett a megtapasztalás módszerére, alapozó workshopok-ra épül, ahol az elhangzott információk elmélyítését közösségi művészeti eszközökkel segítik. Az alakuló hat kosárközösség mindegyike egy-egy óriási falfestményt készít a program végére, ezzel megpecsételve az összefogás iránti elköteleződésüket.

„Felelősségteljes gyógyszercégként a Richter Gedeon Nyrt. is vallja, hogy a prevenció az egészségtudatos gondolkodással, egészséges életmóddal kezdődik, büszkén állunk egy ezt megcélzó kezdeményezés mögé. A kosárközösségek, a helyi termelőktől való lokális vásárlás a környezettudatosság fontos tényezői, örülök, hogy támogathatjuk őket!” – gratulált Beke Zsuzsa a gyógyszerész kategória győzteseinek.

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Egészség
      Nem olyan rég a híres influenszer, Carol Acosta is meghalt, mert a torkán akadt az étel. A félrenyelt falat miatti fulladás gyakori probléma.
      Sztárok
      Palácsik-Ráthonyi Tímea nem adta fel, és így a második gyermekét már ő hozhatja világra. Mindenki szurkol, hogy ne legyen semmi komplikáció.
      Lifestyle
      Magyarországon a felnőtt lakosság 87 százaléka rendelkezik bankszámlával. Később a nyugdíjasok, és a családok kaphatnának kedvezményt.
      Esküvő
      Az esküvőd napján minden apró részlet hozzájárul a varázslatos hangulathoz, de kevés dolog befolyásolja annyira az este emelkedettségét és bulihangulatát, mint a zene. DJ vagy zenekar? Ez az egyik...
      Fashion&Beauty
      Videós beszélgetés-sorozatunkban arra keressük a választ pszichológus szakértő segítségével, hogyan tudunk nőként az öregedés pozitív oldalára koncentrálni, még akkor is, ha néha nehéz megélnünk az...
      Sztárok
      Kórházba kerülése óta egyszer sem vette fel a kapcsolatot a nyilvánossággal a 88 éves Ferenc pápa, most viszont ez a pillanat is elérkezett.