Egészség

Nyolc órát ücsörögsz a melóban? Akkor nagyobb veszélynek vagy kitéve, mint gondolnád

Az ülőmunka a csendes gyilkos.

A napi nyolcórás ücsörgés növeli a stroke kockázatát

Egy új tanulmány szerint azoknál a 60 év alatti felnőtteknél, akik napjuk nagy részét ülve töltik, nagyobb a stroke kockázata, mint azoknál, akik több időt töltenek fizikai aktivitással.

Azoknál, akik napi nyolc vagy több órát ültek, és egyébként nem voltak fizikailag nagyon aktívak, hétszer nagyobb volt a stroke kockázata, mint azoknál, akik kevesebb mint négy órát töltöttek ülőmunkával és legalább 10 percet mozogtak naponta – derül ki az Amerikai Szívgyógyász Szövetség Stroke című szaklapjában megjelent tanulmányból.

A kutatók a kanadai közösségi egészségügyi felmérésben részt vevő 143 ezer felnőtt egészségügyi adatait elemezték. Átlagosan 9,4 éven át követték a 40 éves és annál idősebb résztvevőket, akiknek nem volt korábban stroke-juk.

„Az ülőmunka feltételezhetően rontja a glükóz- és a lipidanyagcserét, a véráramlást, és növeli a gyulladás kialakulásának kockázatát a szervezetben. Ezek a változások idővel káros hatással lehetnek az erekre, és növelhetik a szívroham és a stroke kockázatát” – magyarázta a tanulmány vezető szerzője Raed Joundi, a kanadai Ontario állambeli McMaster Egyetem kutatója.

A vizsgálatban részt vevők közül 2965 embernél alakult ki stroke. Kilencven százalékban ischaemiás stroke-ot kaptak a vizsgálati időszak alatt. Ez a stroke leggyakoribb típusa, mondta Joundi, ami akkor következik be, amikor az agyat vérrel ellátó artéria elzáródik. Ha a stroke-ot nem kezelik gyorsan, az agysejtek az adott területen oxigénhiány miatt elhalhatnak – tette hozzá.

Még nincs vége, lapozz!

Fotó: 123rf

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Egészség
      Sztárok
      Mint kiderült, kezdetben Kamilla kicsit sem volt elragadtatva attól, hogy Katalin is a királyi család tagjává válik, miután Vilmos feleségül veszi őt, ennek pedig megvolt az oka.
      Sztárok
      Sokaknak feltűnhetett már, hogy Katalin hercegné, Vilmos herceg és más brit királyi családtagok gyakran úgy ülnek az autóban, hogy nincs becsatolva a biztonsági övük. Míg az átlagemberek számára ez...
      Fashion&Beauty
      Hiába van már a kanyarban a várva várt tavasz, az időjárás mintha tudomást sem akarna venni róla, a borús, szürke és zord napokban pedig különösen fontos, hogy öltözködésünkkel ne olvadjunk bele a...
      Lifestyle
      A Halak megérzése annyira erős lesz. hogy saját maga is meglepődik. Napi horoszkóp.
      Egészség
      Úgy néz ki, hogy a magyarok tojásfogyasztása egy kicsit visszaesett. Ez a drágulás miatt is előfordulhat, de más dolgok is állnak a háttérben. Annyi biztos, hogy a tojás még mindig rendkívül...
      Utazás
      Akármilyen modern autónk is van, a tolvajoknak mindig lesznek friss trükkjeik, hogyan törjék azt fel, vagy lopják el a gépjárművet.