Egészség

Jövő hét első felében 300 ezer magyar kap ebből a vakcinából, bárki jelentkezhet érte

Szükség lehet egy harmadik oltásra is

Müller Cecília országos tisztifőorvos tegnap arról beszélt, hogy már minden harmadik magyar állampolgár részesült a koronavírus elleni oltásban. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy - az eddig hírekkel ellentétben - nem csupán a Pfizer/BioNTech vakcinájából, de valamennyi Magyarországon használatos oltásból szükség lehet egy harmadik, emlékeztető dózisra. "Nagyon úgy néz ki, hogy akár mind az öt vakcinából is szükség lehet egy harmadik emlékeztető dózisra" - jegyezte meg a tisztifőorvos, majd hozzátette: a harmadik dózis esedékességéről azonban még nem állnak a szakemberek rendelkezésére megbízható információk. Kitért arra is, hogy az ilyesmi korántsem példa nélküli, hiszen más vakcinák esetében is előfordul, hogy szükséges egy harmadik, emlékeztető oltás is.

Müller Cecília az operatív törzs tegnapi ülésén azt is elmondta, lassan, de biztosan javulnak a járványügyi adatok, ez pedig részben biztosan az oltási program eredményességének tudható be. Úgy fogalmazott: beoltatni magunkat egyfajta erkölcsi kötelesség is.

Fotó: 123rf

Sorra nyitnak ki a vendéglátóhelyek teraszai, sőt van olyan ország, ami már karantén nélkül is fogad beutazókat.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Egészség
Sztárok
Az 59 éves színésznő új memorájában tekintett vissza élete egyik legbizarrabb élményére.
Home&Design
Ez a stílus nemcsak a férfiak kedvence, hanem az elegáns, modern dizájnnak köszönhetően könnyen illeszthető egy közös otthonba is.
Lifestyle
Még az egyszerű KRESZ-szabályokkal is érdemes időről időre foglalkozni, hiszen ezek betartása az alapja a biztonságos közlekedésnek.
Lifestyle
A fekete farmernadrág könnyen veszíthet eredeti, intenzív tónusából, ám ha ügyelsz néhány apró, mégis nélkülözhetetlen lépésre a mosás során, nem kell majd attól félned, hogy kedvenc darabod megfakul...
Fashion&Beauty
Ez a meleg, kényelmes és stílusos lábbeli nem hiányozhat egyetlen nő cipősszekrényéből sem.
Utazás
Folytatódik a sebességhatárok csökkentése Budapesten, innentől ezen a részen is csak ennyivel szabad majd menned az autóddal.