A WHO engedélyezte a Sinopharm oltóanyagát

Nem kell harmadik dózis
Az elmúlt időszakban temérdek sajtóhír kérdőjelezte meg a Sinopharm vakcinájának hatékonyságát – ezekre is reagált Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora a héten. A szakember azt mondta, eddigi tapasztalataik szerint nincs olyan Sinopharmmal beoltott személy, akinek szervezetében ne termelődött volna pozitív, a tüskefehérjével ellenes antitest két adag beadását követően. A rektor szerint általánosságban is elmondható, hogy az oltások összehasonlíthatatlanul erősebb immunválaszt váltanak ki, mint maga a megbetegedés, ez pedig a kínai oltóanyag esetében is igaz. Jelenleg hatféle vakcinával oltanak hazánkban, s ezek az oltóanyagok más és más technológiát hasznosítanak, így egyetlen oltás nem tud mindenféle előnyt biztosítani – jelentette ki Merkely Béla.
Merkely az interjú során leszögezte továbbá, a kínai vakcinának a legenyhébb az oltási reakciója, s mivel teljes elölt vírust tartalmaz, a vírus fehérjének teljes spektrumában véd. Ez tehát egyúttal azt is jelenti a szakértő szerint, hogy a különböző vírusvariánsok ellen a Sinopharm képes megadni a legszélesebb immunitást. Merkely Béla szerint jelenleg sem a Sinopharm, sem a Pfizer esetében nincs szükség harmadik vakcina beadására, sőt szerinte erre a lépésre a közeljövőben biztosan nem fog sor kerülni.
Egyetlen beteg maradt az ország kórházában, ezért bezárták a Sars-CoV-2 vírussal fertőzötteknek fenntartott osztályt – jelentette az állam egészségügyi intézete.


























