Egészség

Egy szomszédos országban kimutatták a kolumbiai vírusmutációt

A vírusvariánst egy család három tagjainál azonosították. Egyikük sem járt külföldön, és a Covid-19 elleni védőoltást sem kapták még meg.

Javul a járványhelyzet

Szlovákiában ismét megváltozott a járások besorolása a járványhelyzet javulásának köszönhetően. A szigorításokat fokozatosan oldják fel, és a legtöbb járásban csak enyhe megszorítások vannak – írja az Infostart. Egyre több a zöld zónába tartozó járás, a pirosba pedig már csak kettő tartozik. A szakemberek hetente átértékelik az érvényben lévő szigorításokat. Mivel folyamatosan nő a beoltottak száma, azt mérlegelik, hogy nagyobb szabadságot adjanak nekik, például nem kellene szájmaszkot hordaniuk. Egyelőre azonban mindenkire egyforma előírások vonatkoznak.

„Már hat zöld járásunk van. A legtöbb, 49 járás sárga, vagyis nagyon enyhe intézkedések vannak érvényben, és kettő maradt még a piros besorolásban” – tájékoztatott Matej Mišík, az Egészségügyi Elemzések Intézetének igazgatója.

Video Ezért nem szabad télen teljesen lehúzni a redőnyt éjszakára

A két piros járás a Kiszucaújhelyi és a Miavai, ahol továbbra is kötelező a szájmaszk viselete beltérben, ezért a lakosoknak még ki kell várniuk, hogy az éttermek belső helyiségeiben fogyaszthassanak. A narancssárga, vagyis a második készültségi besorolásba 19 járás került, a rózsaszínben három maradt. A zöld és sárga járásokban hétfőtől megszűnt az a korlátozás, hogy 15 négyzetméteren belül csak egy személy tartózkodhat. „A közétkeztetési intézményekben az asztalok közti kétméteres távolság betartása ezentúl csak a belterekre vonatkozik” – mondta Daša Račková, a Közegészségügyi Hivatal szóvivője.

A jó hírek ellenére azonban akad olyan is, amely további óvatosságra inti Szlovákia lakosságát.

Lapozz a folytatásért!

Oldalak

Egészség
Sztárok
Rudolf Péter mesélte el, hogy volt egy jelenet Csuja Imrével, ami csak a véletlennek volt köszönhető.
Lifestyle
Mi lenne, ha a puffadás és a kellemetlen lehelet nem külön-külön problémák lennének, hanem ugyanazzal az apró konyhai trükkel kezelhetők? A fűszerek világa elsőre inkább ízekről és illatokról szól,...
Egészség
A szakértők szerint alapból kevesebb felvágottat kellene fogyasztanunk, de hát a magyarok imádják.
Home&Design
Amikor Kate Hudson neve felmerül, általában nem a csendes részletek jutnak eszünkbe, hanem az a fajta könnyed magabiztosság, ami egyszerre hollywoodi és meglepően emberi. Az utóbbi időszakban mintha...
Egészség
Van két olyan étrend-kiegészítő, amit reggelente sokan együtt vesznek be, ám a szakértők szerint ez egyáltalán nem jó ötlet, most azt is eláruljuk, miért.
Egészség
Tényleg lehet érezni, hogy ha közeleg a vég, és jelzéseket ad erről a testünk?