Kiderült, milyen mellékhatás jelentkezhet a Pfizerrel oltott gyerekeknél

Friss jelentés készült arról, milyen mellékhatása lehet a Pfizer vakcinájának a gyerekeknél.
A koronavírus elleni vakcina mellékhatásai gyerekeknél
Nyolc szívizomgyulladásos esetet jelentettek eddig azon 5-11 éves gyermekeknél, akiket korábban a Pfizer/BioNTech vakcinájával kezeltek – minderről az amerikai betegségellenőrzési és megelőzési központ (CDC) számolt be. Egy korábbi jelentésükből az is kiderült, hogy a gyártó vakcinájának alkalmazását követően egymillió beoltottra vetítve 69 szívizomgyulladásos esetet észleltek a 16-17 éves fiúk csoportjában. A 12-15 éves fiúk csoportjában pedig 40 szívizomgyulladásos esetet jelentettek egymillió beoltottra vetítve – adta hírül a Portfolio a Reuters beszámolójára hivatkozva.
A CDC azonban nem foglalt állást azzal kapcsolatban, hogy lehet-e összefüggés a szívizomgyulladásos esetek és a Pfizer vakcinája között. Azt sem hozták nyilvánosságra továbbá, hogy a fent említett korcsoportokban milyen arányban kaptak szívizomgyulladást azok a fiatalok, akiket nem oltottak be az amerikai gyártó készítményével a koronavírus ellen. Arra viszont fény derült az ügynökség beszámolójából, hogy az adatok vizsgálatának idejéig az 5-11 éves korosztályban több mint 7 millió adag vakcinát adtak be Amerikában, ebből 5,1 millió első adag volt és durván 2 millió második adag.
A hír kapcsán érdemes megjegyezni, hogy a szívizomgyulladást (myocarditis) általában vírusfertőzés okozza, de kiválthatják különböző gyógyszerek is. A szívizomgyulladás gyakori jele és tünete a mellkasfájdalom, a fáradtság, a nehézlégzés és az abnormális pulzus.
Még nincs vége, cikkünk folytatódik. Lapozz!
Fotó: 123rf
Oldalak
