Egészség

Nem elég hatékonyak a jelenlegi kínai vakcinák, ezért azt tervezik, hogy összekeverik őket

Maga a kínai járványügyi központ vezetője nyilatkozta, hogy a jelenlegi oltóanyagaik hatékonysága nem túl magas. Már megvan a terv, mit csinálnak majd, hogy javuljanak a számok.

Kína elismerte, hogy nem elég hatékonyak a jelenlegi vakcináik

Nem túl magas a hatékonysága a jelenleg használt kínai koronavírus-elleni vakcináknak, ezáltal nem nyújtanak elegendő védelmet – ismerte el szombaton egy konferencián Gao Fu, a kínai járványügyi központ vezetője. A 24.hu az AP News tudósítása alapján azt írja, Kínában most már hivatalosan is vizsgálják annak lehetőségét, hogy más technológiával működő oltóanyagokat is használjanak az immunizáció során.

A Sinovac vakcinájának hatékonyság 50 százalék körül van – ez a szám éppen súrolja az elfogadhatóság ötvenszázalékos határját, miközben összehasonlításképen a Pfizer 97 százalékos hatékonysággal bír. A hivatalos tájékoztatás szerint április másodikáig Kínában 65 millióan kapták meg legalább az első vakcinát, ebből 34 millióan pedig már a másodikat is. Az országban egyelőre egy külföldről származó oltóanyag használatát sem engedélyezték.

Peking korábban százmilliós tételben adta és adományozta el a vakcináit többek között Mexikónak, Törökországnak, Indonéziának, Brazíliának és Magyarországnak. Az állami kézben lévő Sinopharm és a magántulajdonban lévő Sinovac vakcinák elölt vírust tartalmaznak, és egészen eddig azon igyekeztek, hogy kétséget ébresszenek az mRNS-alapú védőoltások ellen, mint amilyen a Pfizer-Biontech vagy a Moderna. Kínában is elkezdték az mRNS-sel dolgozó vakcinák klinikai tesztelését, de még nem tudni, ezeket mikortól tudják majd engedélyezni.

Video Kulisszatitkok Solti Ádámtól: Őszintén beszélt a munkáról és a magánéletről

A Sinovac szóvivője szerint tanulmányok támasztják alá, hogy jobb lenne a védelem, ha a két oltás közötti időt megnövelnék a jelenleg 14 napnál, de arról nem volt szó, hogy ezt hivatalosan is ajánlanák a későbbiekben.

Az AP megjegyzi, hogy szakértők szerint a különféle technológiával működő oltások kombinálása növelheti a hatékonyságot. Korábban ezzel Nagy-Britanniában próbálkoztak, itt a hagyományos módszerrel készült AstraZeneca és a Pfizer lehetséges kombinációját tanulmányozzák kutatók.

Azt mondják, lehetséges az összefüggés a vérrögképződéses esetek és az AstraZeneca vakcinája között.

Fotó és leadfotó: 123rf.com

Oldalak

Egészség
Home&Design
A Feng Shui szerint van egy bizonyos hely a lakásban, ahová nem szabad karácsonyfát tenni – cikkünkben azt is elmagyarázzuk, miért!
Lifestyle
Mit teszel, ha a Föld légkörén kívül tartózkodsz, de mégis friss levegőre vágysz? A NASA már az 1980-as években feltette magának ezt a kérdést.
Lifestyle
Hosszú éveken át úgy gondolták, hogy az észak-görögországi Vergina I. sírja Nagy Sándor apja, II. Fülöp makedón király földi maradványait őrzi. Ám nemrég sokkoló felfedezést tettek a kutatók.
Sztárok
A visszavonult sztár átalakulása sokakat meglephet, hiszen a plasztikai beavatkozások látható nyomot hagytak rajta.
Egészség
Ahogyan egyesek minden napot frissen és üdén kezdenek, míg mások meggyőződéses éjszakai baglyok, úgy nem is ébredünk mindannyian ugyanolyan éhesen. Nem ritka párok vagy lakótársak között, hogy az...
Lifestyle
Egy pszichológus két olyan alapvető tulajdonságot azonosított, amelyek elengedhetetlenek egy egészséges kapcsolathoz.