Friss! 43 év után hazatelepült Kaáli professzor, a Kaáli Intézetek világhírű megalapítója

43 év után hazatelepült Magyarországra Dr. Kaáli Nagy Géza István, a magyarországi Kaáli Intézetek megalapítója. A hírt a világhírű orvosprofesszor hivatalosan is megerősítette a Femcafénak, akivel a koradélutáni órákban sikerült telefonon beszélnünk.

Kaáli professzor érdeklődésünkre elmondta, hogy már itthon lakik, és fokozatosan, több fordulóval költözött vissza szülőhazájába: először a bútorai érkeztek meg, aztán a könyvei és egyéb használati tárgyai, végül a gépkocsija is szerencsésen "hazatalált".

Kaáli professzor azt is elárulta nekünk, hogy hazatelepülésének egyik fő oka az volt, hogy minél aktívabban részt vehessen a hazai Kaáli Intézetek munkájában, de hozzátette, hogy ettől függetlenül az amerikai Albert Einstein Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján továbbra is tanítani fog, ahová még 1985-ben hívták meg egyetemi tanárnak.

Egyedülálló munkásság és vitathatatlan érdemek

Dr. Kaáli Nagy Géza István - vagy ahogyan a tengerentúlon ismerik: Dr. Steven G. Kaali - egyedülálló munkásságának érdemei vitathatlanok, bevezetőként jegyezzük meg rögtön, hogy a magyarországi gyermekáldás két százaléka az ő megtermékenyítő intézetei munkájának köszönhető. Számos találmány segítségével ért el kiváló eredményeket az "in-vitro" megtermékenyítés terén mind Amerikában, mind Magyarországon.

Tetszik az oldal?
Nyomj itt egy nagy
Tetszik-et és gyere
máskor is!
A világhírű orvosprofesszor 1943. január 19-én született Gyulán. Gimnáziumi tanulmányait Orosházán végezte, ahol édesapja szemész főorvos volt. A szegedi Orvostudományi Egyetemen avatták orvossá 1968-ban, és friss diplomával a zsebében 1969-ben “disszidált” az Egyesült Államokba.

Steven G. Kaali néven szakvizsgázott, majd végigjárva a ranglétrát az Albert Einstein Egyetem szülész-nőgyógyász professzora lett. Több mint 30 éve foglalkozik meddőség kezeléssel. Nevéhez fűződik az első, ambuláns körülmények között fogant lombikbébi, akinek születéséről 1986-ban címoldalon számoltak be a New York-i napilapok.

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Lifestyle
Szalmonellával szennyezett liszttípust találtak egy Magyarországon is üzemelő nemzetközi kiskereskedelmi üzletlánc polcain Szlovéniában. A Happy Harvest néven idehaza is kereskedelmi forgalomba...
Sztárok
Továbbra is megállíthatatlannak tűnik a Kaliforniát sújtó tűzvész. Több világsztár is arról posztolt a közösségi médiában, hogy a kialakult helyzet miatt el kellett hagynia az otthonát. Most Paris...
Sztárok
A táncművész és a sztárséf 2023-ban, a TV2 Dancing with the Stars című táncos showműsorában találkozott először, amiben fényes győzelmet arattak. Munkakapcsolatuk hamar szerelemmé érett, és most úgy...
Lifestyle
Alaposan belerázódott a palackvisszaváltásba Magyarország is, és kezdenek kialakulni az úgynevezett MOHU-trendek.
Egészség
A Kínából származó "új vírusnak" van egy kevésbé ismert tünete a szakember szerint, amit a bőrünkön vehetünk észre, és ami által egyből meg tudjuk különböztetni a betegséget a Covidtól vagy épp a...
Sztárok
A sztárséf karján egykoron az énekesnő egészalakos képe pompázott, ám Krausz Gábor úgy gondolta, elérkezett az ideje, hogy új mintát varrasson a tetoválásra.