Egészség

Képtelen vagy fogyni? Biztosan nem eszel eleget ebből a finomságból

Sokak étrendjében egyáltalán nincs benne.

Magvakat kell enni

Bárki bármit mond, fogyni nem könnyű. Sok a rizikótényező, amit figyelembe kell venni, sok a feltétel, aminek meg kell felelni, és még több a szabály, amit be kell tartani. Csak rendszeres sporttal ÉS egészséges étkezéssel szabadulhatunk meg a felesleges kilóktól - aki arra számít, hogy elég egyik vagy másik, az hamar csalódni fog.

Az étkezés különösen sarkalatos pont, nem hiába kell gondosan megtervezni a fogyókúrás menüt. Ha valami fontos, a diéta sikerét elősegítő étel/ital kimarad, az legalább olyan káros lehet, mintha egy hizlaló dolgot napi szinten behabzsolnánk. A Louisiana Állami Egyetemen készült kutatás is erre hívta fel a figyelmet.

Szakértők arra az eredményre jutottak, hogy akik minden egyes nap esznek különféle magvakat, 25%-kal kisebb eséllyel híznak el, ráadásul a derekuk is karcsúbb. Szemben azokkal, akik kihagyják az étrendjükből ezeket az apró csodaszereket, vagy túl keveset ettek belőlük. Az is kiderült, hogy a magvak fogyasztása csökkentette a tesztalanyok testtömeg indexét, a jó koleszterint viszont az egekbe repítette.

De miért olyan erős hájgyilkosok a magvak? Lapozz, a cikk folytatódik a következő oldalon!

Fotó: nutworks.com

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Egészség
      Sztárok
      Nagyon megosztja az embereket a kérdés, hogy mit gondolnak igazából a halál utáni életről. Vágó István például nagyon nem hitt benne, de Köllő Babett pont ellenkezőleg van ezzel.
      Lifestyle
      Vannak interneten rémtörténetek, hogy drogokat csempésznek bele a nők italába, viszont ezzel az a baj, hogy a többsége igaz. Most is megtörtént, majd az italok után jött az erőszak.
      Sztárok
      Sárközi Ákos nyert az Év Gasztroarca kategóriában a 2025-ös InStyle MEN of the Year gálán - a sztárséffel és festőművész feleségével, Évával a helyszínen készítettünk interjút.
      Egészség
      Gondoltad volna, hogy van egy olyan ital, amely nem tartalmaz koffeint, mégis rendkívül frissítő hatással bír, ha reggelente fogyasztod? Nos, cikkünkből most megtudhatod, mely ital ad energialöketet...
      Sztárok
      A Buckingham-palota közleményéből kiderül, hogy III. Károly a rákkezelése miatt tartózkodott az egészségügyi intézményben, ahol végül rövid megfigyelésre szorult.
      Sztárok
      Katalin hercegné és Vilmos herceg kapcsolata talán mégsem olyan felhőtlen, mint ahogyan eddig gondoltuk? Mint kiderült, a trónörökös olykor heves érzelmek hatása alá kerül, olyankor pedig feleségén...