Egészség

Kőkemény tévhitek az almaecetről, amiket sürgősen felejts el

4. Véd a ráktól

Bár rengeteg olyan kutatást végeztek, amiben az almaecet rákellenes hatását vizsgálták (például hogy lassítja-e a káros sejtek növekedését), az eredmények ellentmondásosak, de legalábbis nem túl egyértelműek. Néhány tanulmány leszögezte, nyelőcsőrákosoknak kötelező fogyasztani, míg egyes szakemberek arra jöttek rá, hogy növelheti a húgyhólyagrák esélyét. Tehát attól még, hogy kimossa az emésztőrendszert, nem véd meg a vastagbélráktól.

5. Ugyanolyan hatása van, mint az almának

Bár az almaecetnek is benne van a nevében, hogy alma, attól még nem váltja ki a gyümölcs fogyasztását. A folyamat, aminek segítségével elkészül a finom folyadék, értelemszerűen csökkenti a benne lévő tápanyagok, vitaminok és ásványi anyagok mennyiségét. Így például az almaecettel sokkal kevesebb C-vitamint, rostot viszünk be a szervezetünkbe, mint azt az almával tennénk. A gyümölcs jótékony hatásairól itt olvashatsz bővebben!

6. Csak egyetlen fajtája létezik

Városi legenda, hogy az almaecetnek egyetlen fajtája van. Létezik szűrt és szűretlen is, több forrás szerint utóbbi az egészségesebb. A szűrt almaecetet feldolgozás és desztilláció során megfosztják minden hasznos alkotórészétől, és végül egy élettelen anyag lesz az eredmény, írja a naturahirek.hu. Ezzel szemben a szűretlen almaecet kifejezetten hasznos a szervezet számára, mert élő tápanyagokat tartalmaz.

4 házi praktika ínygyulladás ellen - Nincs több duzzanat és vérzés

Az egyik leggyakoribb fogászati probléma az íny gyulladása. Szerencsére a folyamatot a megfelelő praktikákkal akár otthon is visszafordíthatjuk. Íme, a 4 legjobb házi módszer!

Fotó; Leadfotó; Forrás: rd.com

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Egészség
Egészség
A céklát sokan savanyúságként fogyasztják, pedig köretként ki tudja váltani a krumplit. Nemcsak finom így, hanem elképesztően egészséges is.
Sztárok
Az egykori sztárpár zenei tehetséggel, na meg persze szépséggel megáldott lánya, Scout Willis a minap anyjával pózolt a vörös szőnyeget, a köztük lévő hasonlóságot pedig nehéz nem észrevenni.
Lifestyle
Az időjárás előrejelzés nem kecsegtet túl sok jóval robosztus mínuszok jönnek. A következő héten éjszaka alaposan fel kell majd tekerni a fűtést mindenhol.
Lifestyle
Az ő történetük különleges példája annak, hogy a szerelem néha egészen váratlan helyekről érkezik – akár egy teljesen véletlenszerűen elküldött SMS-ből is.
Lifestyle
A november 22. és december 21. közötti babák a Nyilas jegy és ezzel együtt a Jupiter bolygó uralma alatt jöttek a világra. Extrovertált Tűz energiájuk már csecsemő korukban megmutatkozik, s nevelésük...
Lifestyle
Ha egy nő egy kicsit többet alszik, mint egy férfi, az nem lustaság vagy túlzott kényelem, hanem a természet törvényeinek egyik megnyilvánulása.