Bed&Love

A magyar Randiguru: "A másik elfogadása nem egyenlő az önfeladással"

A párkapcsolati szakérővel, az ország Randigurujával, Tóth Kornéliával beszélgettünk.

Interjú Tóth Kornéliával, az ország Randigurujával

Tóth Kornélia neve már sokaknak ismerősen csenghet, hiszen ő hazánk Randiguruja, aki az évek során már számos szerelmespárt hozott össze. Négyféle szolgáltatást nyújt: a férfiak a Randiguru Tréningen gyúrhatnak rá a társkeresésre, a hölgyek pedig az Álomnő Akadémián szerezhetnek ragyogó kisugárzást és egészséges önbizalmat, valamint igénybe vehető a célirányos társkeresés és a párkapcsolati tanácsadás. Kornélia nem maga választotta a Randiguru „művésznevet", a média nevezte el így. A csillogó szemű és rendkívül energikus szakember nem csinál titkot belőle, annak idején egy szakítással kezdődött minden.

Kornélia 11 éve van a szakmában

"Nem tudtak udvarolni, nem volt humoruk, nem voltak ötleteik, nem voltak témáik."

Hogyan váltál az ország Randigurujává, mi a személyes történeted?

Volt egy hét évig tartó párkapcsolatom, ami nagyon hirtelen ért véget, ez pedig megviselt. Akkor kerestem a lehetőségeket, hogy mit tehetnék, hogy ne az önsajnálatba meneküljek, ne így éljem a mindennapjaimat. Amikor a gyászidőszak letelte után elkezdtem ismerkedni, azzal kellett szembesülnöm, hogy a férfiak többsége nem tudja kifejezni az érzéseit. Adott esetben még annyit sem, hogy tetszik neki a vele szemben ülő hölgy. Nem tudtak udvarolni, nem volt humoruk, nem voltak ötleteik, nem voltak témáik. Vigyen virágot? Ne vigyen? Állandó zavarban voltak. Korábban, amikor a barátnőim erről meséltek, azt hittem túloznak, de rá kellett jönnöm, hogy nem. Az élet pedig azt hozta, hogy elkezdtem olyan emberekkel összefutni, akik ebben a témában dolgoztak, akik ebben otthonosan mozogtak. Velük együtt alapítottam meg a Randiguru Tréninget, amin már nagyon sokan megfordultak. Nem most kezdtem, 11 éve vagyok a szakmában.

A nők könnyebben kezdeményeznek

Mi az oka annak, hogy ennyire tanácstalanok az ismerkedéssel kapcsolatban a férfiak?

Az egyik tipikus ok az, hogy napjainkban a nők könnyebben kezdeményeznek, ezáltal nem kell a férfiaknak teperniük. Aztán ha jön egy nő, aki nem adja magát könnyen, és a férfi szeretne vele kapcsolatot, akkor nem tud mit kezdeni az adott szituációval. Ez az egyik oka, ezen kívül rengeteg más van még, személyfüggő. Eleve nagyon sokat számít az otthonról hozott minta, illetve a korábbi párkapcsolatok nyomata - ha voltak.

Lapozz, cikkünk a következő oldalon folytatódik!

Fotó: 123rf

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Bed&Love
      Lifestyle
      Vannak hetek, amikor minden egy csapásra megváltozhat – három csillagjegy most pontosan ilyen időszak elé néz. Az univerzum fontos döntések elé állítja őket, melyek hosszú távon formálhatják életük...
      Lifestyle
      Ahogy a Z generáció egyre több tagja lép be a munkaerőpiacra, a fiatal munkavállalók megtanulják kihasználni a rendszert, hogy megszerezzék a kontrollt a munkakörnyezetük felett.
      Sztárok
      Bizonyára sok rajongó ült a tévéképernyők előtt szomorúan A Nagy Duett második élő show-jának végén, ugyanis egy olyan páros esett ki a zsűri és a nézők pontjai és szavazatai alapján, akiket bizony...
      Lifestyle
      Az Ikreket bajba sodorhatja egy ígéretesnek tűnő ajánlat. Napi horoszkóp.
      Sztárok
      A TV2 sztárja egy Kiss Márk által tervezett ruhában tündökölt Till Attila mellett, és bizony azt kell mondjuk, lélegzetelállító volt benne.
      Lifestyle
      A Nyilas egy karnyújtásnyira van álmai megvalósításától. Heti horoszkóp.