Tényleg mindenki hazudik a szexről? A kutatók kiderítették!

A szexualitás végigkíséri életünk minden pillanatát. Uralja a kapcsolatokat, és sokszor a beszélgetések középpontjába is kerül. Rengetegszer hallhatjuk, hogy a párok kibeszélik intim pillanataikat a barátaikkal, megosztanak velük minden kis részletet. De vajon ilyenkor tényleg az igazat mondják? Egy kutatás szerint egyáltalán nem biztos…

A kutatás

A Mansfield-i Ohio State University pszichológia professzora, Terri Fisher a fiatalok életét kezdte vizsgálni. A 2013-as kutatás leginkább a 18-25 év közötti egyetemista fiatalokat állította a középpontba, illetve azok füllentési szokásait. A professzort főleg az érdekelte, mennyire mondanak igazat, és mennyire nem, ha a szexre terelődik a szó.

Tetszik az oldal?
Nyomj itt egy nagy
Tetszik-et és gyere
máskor is!
A résztvevőknek – 293 heteroszexuális egyetemistának – egy kérdőívet kellett kitölteniük, melyben 124 különböző helyzetet állítottak eléjük, nekik pedig arra kellett válaszolni, hogy milyen gyakran hazudnak ezekben. Az egyik csoportra hazugságvizsgálókat kötöttek, azt azonban nem mondták el nekik, hogy a gépezet nincs bekapcsolva. Az igazi céljuk tehát az volt ezzel, hogy nyomást gyakoroljanak a fiatalokra, és kikényszerítsék belőlük az igazságot. A különböző kérdésekre adott válaszok alapján pedig az derült ki, hogy mind a férfiak, mind a nők hajlamosabbak hazudni, ha a szexuális életükre terelődik a szó.

Miben hazudunk?

Nemekre bontva azt is megvizsgálták, hogy a szexualitás témáján belül melyek azok a kérdések, melyekben leginkább nem mondanak igazat a résztvevők. Az eredmény szerint a nők kevesebb szexpartnert hazudnak maguknak, a szüzesség elvesztésének időpontjához hozzáadnak pár évet, valamint csökkentik az egyéjszakás kalandok számát is. Ezzel az eredménnyel korábbi cikkünk - melyben 5 női füllentést soroltunk fel – már tudományosan is igazolódni látszik.

A férfiaknál azonban éppen az ellenkezőjét tapasztalták, amin azért nem lepődtünk meg. Azok a pasik, akiken nem volt hazugságvizsgáló, sokkal több szexpartnert füllentettek maguknak, a szüzesség elvesztéséből levontak néhány évet, és persze az egyéjszakás kalandok számát is jócskán megnövelték.

Az eredmény

A kutatás bebizonyította, hogy a férfiak és a nők is egyaránt hazudnak a szexuális életükről főleg azért, hogy a nemi sztereotípiáknak megfeleljenek. A pasik túloznak, hogy még férfiasabbnak tűnjenek, a nők pedig inkább ártatlanabbnak szeretnék magukat feltűntetni, hogy megfeleljenek a férfiak elvárásainak. Egy korábbi, 2012-es felmérés is igazolta a sztereotípiák erejét. Ebben kiderült, hogy a férfiak számára elfogadottabb egy félrelépés, mint akkor, ha azt egy nő tenné. Sőt, a partnerek számát is a társadalmi elvárásokhoz igazítjuk.

Egy kicsit azért meglepődtünk ezen az eredményen. Azt tudtuk, hogy mindenki füllent egy kicsit, ha szexről van szó, de az napjainkban már furcsának tűnik, hogy ennyire meg akarunk felelni a sztereotípiáknak, és a férfiak elvárásainak.

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Lifestyle
November végén, a közelgő ünnepi időszakra tekintettel moratóriumot hirdetett az MVM, ami január 6-án járt le.
Lifestyle
Ezek a napok nehéznek tűnhetnek, de minden kihívás egyúttal lehetőség is a fejlődésre. Bízz magadban, és tudd, hogy a csillagok mindig a javadat szolgálják – még akkor is, ha az út eleinte rögösnek...
Lifestyle
Ne feledd: a szerencse nemcsak külső eseményekből fakad, hanem abból is, hogyan éljük meg ezeket. Légy hálás minden váratlan ajándékért, és használd őket arra, hogy még közelebb kerülj ahhoz az...
Fashion&Beauty
A japán nők bőre világszerte ismert simaságáról, ragyogásáról és időtlen szépségéről. A titok nyitja azonban nem csupán a genetikában vagy a drága bőrápolási termékekben rejlik – sokkal inkább egy...
Sztárok
Bár a néhai uralkodónak természetesen parfümök terén is megvoltak a maga kedvencei, érdekes módon egy bizonyos tusfürdőhöz is ugyanannyira ragaszkodott, mint imádott illatszereihez.
Lifestyle
A Skorpió lelkében beindulhatnak a gyógyító folyamatok. Napi horoszkóp.