Pasik a szexről, folytatjuk az elmélkedést

Ha olvastátok az előzményeket, már tudjátok, hogy igyekszem elfogadott, a többség által követett, tisztelt trendekről írni. Persze a szexualitást érintő trendeket mindig is felül fogja írni az egyén szubjektivitása, így elég nehéz helyzetben vagyok, mikor objektíven szeretnék a dolgok mélyére tekinteni.

Hogy ne csak a saját preferenciáimról fecsegjek, megkérdeztem egy régi riportalanyom, aki már nyilatkozott lapunknak asztrológiai témában is.

András (21) Budapest:

Világ életemben olyan embernek tartottam magam, aki a női test adta örömöknek nem tud és - hogy őszinte legyek - nem is akar ellenállni. Az első lépés a vágy, mikor már nem csak lelkileg, de testileg is érzed, hogy itt bizony tenni kell valamit. Aki már átélte ezt a hihetetlen erejű vonzalmat, tudja, hogy miről beszélek, aki pedig még nem, higgye el, élete legnagyobb élménye előtt áll. Szerintem a szex maga, a legjobb feszültségoldó. Egy olyan párviadal, melyben nincs vesztes, hiszen mindkét fél csak nyerhet. Mint mindennek, a szexnek is megvannak a maga szabályai. Mint gondolom minden férfi életében, velem is többször történt meg, hogy az aktuális hölgypartner egyszerűen nem akart szeretkezni, túl fáradt volt, reggel korán kellett kelnie, és egyéb okok miatt. Ilyenkor próbálkozni lehet, sőt kell is, de csak bizonyos keretek között. Nem szabad erőltetni, az szinte soha nem vezet jóra.

Amire felfigyeltem, az a következő: maga az aktus csak hab a tortán, a legfontosabb az odáig vezető út (nevezzük előjátéknak). Ugyanis maga az előjáték határozza meg, hogy milyen lesz a szeretkezés, lefekteti az alapszabályokat. Az én ideálom az a nő, aki kéreti magát, nem akar rögtön a dolgok közepébe vágni. Incselkedik, addig játszik veled, ameddig már nem bírod tovább, legszívesebben rávetnéd magad. Az ágyban eleinte egy szende szűz, aki pillanatok alatt vadmacskává változik. Eleinte a kezét is használja, és engedi, hogy te is viszonozd a törődést. Mikor már nem bírjátok tovább, akkor jöhet a legjobb rész: maga az aktus. Ezt sem szabad elsietni, megvan a maga ritmusa, hol gyorsan, hol pedig lassan kell művelni. Az igazat megvallva én szeretek felül lenni és irányítani, de ha alul vagyok, annak is megvannak az előnyei...

Szeretem, mikor a partnerem hirtelen ötlettől vezérelve leszáll rólam, szép lassan egyre lejjebb és lejjebb csókol, míg végül eljut ágaskodó férfiasságomig (a hölgyeknek egy jó tanács: csak lassan és óvatosan, fogakat mellőzni, csak a nyelvet és az ajkakat érdemes használni).

Mint igazi gentleman, én úgy szeretem, ha a hölgy élvez el először. Ha ez megtörtént, utána jöhetek én. Ilyenkor mindent beleadok, a saját ritmusomra mozgok. A végső extázis után szeretek pár percet mozdulatlanul eltölteni, csak lihegni és pihenni, esetleg érzékien csókolózni.

Oh, és mielőtt megfeledkeznénk róla, nem árt belegondolni, hogy mit is csinálunk, és folyamatosan illik észnél lenni.

A következő alkalommal kicsit kikezdem András álláspontját, mert én például még hiszek abban, hogy egyszerre is átélheti a férfi és a nő az orgazmust, elemezgetjük kicsit a fehérneműket, szó esik még szőrtelenítésről, fogamzásgátlásról és mindenről ami szex, pasiszemmel.

 

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Christmas
Bár a legtöbb embernek megvan a maga jól bevált halászlé receptje, és az sem kérdés, hogy mindenki máshogyan szereti, ám ha te is szívesen kipróbálnál idén valami újdonságot karácsonykor, és...
Lifestyle
Bár a statikus elektromosság nem a világ legnagyobb problémája, mégis bosszantó tud lenni, ha nap mint nap szembesülünk vele. Kövesd ezeket a tippeket, és élvezd, hogy a ruháid nemcsak jól néznek ki...
Sztárok
A nagy sikerű amerikai sci-fi akciófilmekben, a Terminátor több részében is főszerepet játszhatott Linda Hamilton, aki közel a 70-hez igencsak megváltozott.
Lifestyle
A közlekedési balesetek sajnos elkerülhetetlen részei a mindennapoknak, de a megfelelő biztonsági intézkedésekkel csökkenthetjük a sérülések kockázatát.
Home&Design
Képzeld el, hogy egy apró növény, amely alig foglal helyet a kertedben, akár milliókat is érhet. Nem, ez nem egy mesebeli aranybokor, hanem a valódi világ egyik legértékesebb fűszernövénye, amit akár...
Fashion&Beauty
Egy jól megválasztott táska stílusos kiegészítője lehet az outfitednek, és ahogy minden évszaknak, úgy a téli szezonnak is megvannak a saját trendjei, és mi legszívesebben mindegyikből beszereznénk...