Hogyan éljük túl a szerelmi csalódást?

Ha rossz passzban vagyunk barátaink és családtagjaink rögtön igyekeznek bátorítani és megerősíteni bennünket azáltal, hogy az „Egyszer fent, egyszer lent.”, „Most a mélypontodon vagy, innentől csak jobb lehet.”, „Minden rendbe jön.” - és hasonló elcsépelt mondatokkal vigasztalnak.

A rossz dolgok erősebbé tesznek?
Persze ilyenkor csak jót akarnak, és igyekeznek visszarántani minket az életbe, de valljuk be, már annyira unalmasak ezek a klisék. Tisztában vagyunk vele, hogy a rossz után nem feltétlen a jó következik. Viszont, ha valóban padlón vagyunk, onnantól rajtunk áll, hogy ott maradunk, vagy felállunk és utat engedünk a jó dolgoknak. Ezt sosem könnyű meglépni, mert az önsajnálat és a siránkozás mindig is egyszerűbb volt. Ami kétségtelen, hogy ha képesek vagyunk egyedül kilábalni a rossz dolgokból, az valóban erősebbé tesz.

Azon néha el sem gondolkodunk, hogy ahelyett, hogy ezeket a felszínes mondatokat szajkóznánk a másiknak, valós tanácsokkal lássuk el. Ezzel megkönnyítenénk a dolgát, és nem álomvilágba kalauzolnánk. Mikor az ember épp rossz passzban van, akkor érzelmileg instabillá válik, s azáltal, hogy ilyen úgynevezett hazugságokkal kecsegtetjük, csak még jobban elkeserítjük.

Milliószor hallottuk ezeket a mondatokat, ám a bizonyítéknak híján vagyunk. Ritka alkalmakkor, vagy inkább kivételekkor valami csoda folytán valóban csak jó dolgok történnek, de ahhoz mi is meg kell lássuk ezek pozitív oldalát. Ha mélyen beletemetkezünk a negatívumokba olykor észre sem vesszük a jót, amiért áhitozunk.

Ne higgy benne...
Olyan egyszerű elhinni a kecsegtető szavakat, ám vigyáznunk kell velük, mert ha túlságosan álomvilágba élünk, magunkat csapjuk be. Gyakran a valóság sokkalta jobb, mint az álomvilág, bár jobban is tud fájni. De ha fáj, akkor azt jelenti, hogy igazi, és megtörtént. A legtöbb mesét másoktól halljuk, akik szintén hallották valakitől és így tovább. De hol van rájuk az élő példa?

Például sokszor hallható, hogy volt egy fiú és lány, akik óvodás koruk óta ismerték egymást, aztán ahogy felnőtté cseperedtek összeházasodtak, gyermekeik születtek és most boldogan élnek a kertvárosi öt szobás lakásukba, amely természetesen egy parkra néz. Mese habbal. Ilyenek miért nem történnek velünk? És vajon akikről szól azok a szerencsés, ritka kivételek, vagy csupán legendák? Nem tudhatjuk igazak-e a történetek, amíg nem nyerünk róla bizonyosságot. Ne higgyünk el mindent, amit hallunk. Az ilyen történetek általában túl szépek ahhoz, hogy igazak legyenek. Éljünk olyan életet, ami nem álom, ám mesébe illő.