Ezt nem tudják a magyar fiatalok a szexről

El lehet-e rontani az első csókot? Mi az ideális kor a szüzesség elvesztésére? Tényleg megjátszák a lányok az orgazmust? A magyar zenecsatorna "Meztelen igazság" című műsorában Hevesi Kriszta szexuálpszichológus a fiatalok által feltett legkínosabb kérdésekre is leplezetlenül őszintén válaszol.

Amit sosem mertél megkérdezni a szexről…

A kérdésekre most ismert szakember ad választ: Hevesi Kriszta több mint 10 éve látja el szexuális tanácsokkal a hozzá fordulókat. „A serdülőkor a párkapcsolatokra való nyitás kötelező ideje, nagyon fontos, hogy segítséget és információkat nyújtsunk a fiatalok számára ebben a kihívásokkal teli időszakban. Az iskola és a szülők között mégis sokszor ping-pongozás zajlik a szexuális felvilágosítással kapcsolatban: a szülők úgy gondolják, a tanárok feladata bevezetni gyermekeiket a felnőtt világba, az iskola szerint azonban családon belül kell az ilyen jellegű beszélgetéseknek lezajlódnia. Ám a szülő jellemzően kisgyerekként és nem fiatal felnőttként tekint a serdülőre, és a gyerek is zavarba jön, ha a szüleivel kell ezeket a kérdéseket megbeszélnie. Végül a kortársaitól és az internetről szerez félinformációkat."- mondta el a szexuálpszichológus.

„A fiatalok sokszor úgy tesznek, mintha már mindent tudnának a szexről, valójában azonban tele vannak kérdésekkel. Jellemző rájuk a bizonytalanság, ráadásul van bennük egy nagy adag lázadás a felnőttekkel szemben: sokszor dacból is megteszik azt, amit a szülők a legjobban tiltanak. A szexualitást a felnőttség kifejezési módjaként élik meg, ezért sürgetik az első szexuális élményeket, a felnőttek pedig épp emiatt szeretnék visszatartani őket. Ma egyébként sokkal több a szűz 20 éves, mint például a hatvanas években.”- mutatott rá Hevesi Kriszta.

A fiatalok szexuális életére a felnőtt filmek is hatást gyakorolnak, előfordul, hogy ezekből vonnak le téves következtetéseket. „Ezek a műsorok az örömélmény megjátszására tanítják a lányokat, a fiúkat pedig abba a tévhitbe ringatják, hogy a lányok élvezik az erőszakos és szélsőséges szexet. A fiatalok ugyanúgy szeretnének örömet okozni a másik számára, a felnőtt filmekből azonban maximum érzelem nélküli és rendszerint csak a férfiak számára kielégítő technikákat leshetnek el." - magyarázta Hevesi.

Fotó: Red Lemon

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Utazás
      A női autóvezetőkkel szembeni megkülönböztetésről készített felmérést, ami elég megosztó eredményt hozott.
      Sztárok
      Anno sajnos Vágó István hirtelen hunyt el, amire senki sem volt felkészülve. Azt azonban már jóval előtte megosztotta, hogy mit gondol a halál utáni életről.
      Fashion&Beauty
      A kifutókon és az utcai divatban is látni lehet a '80-as évek inspirációit, de persze modern csavarral.
      Egészség
      Nem olyan rég a híres influenszer, Carol Acosta is meghalt, mert a torkán akadt az étel. A félrenyelt falat miatti fulladás gyakori probléma.
      Sztárok
      Palácsik-Ráthonyi Tímea nem adta fel, és így a második gyermekét már ő hozhatja világra. Mindenki szurkol, hogy ne legyen semmi komplikáció.
      Lifestyle
      Magyarországon a felnőtt lakosság 87 százaléka rendelkezik bankszámlával. Később a nyugdíjasok, és a családok kaphatnának kedvezményt.