Pál-fordulat

A pasik néha meggondolják magukat. De olyan szélsebesen, hogy beleszédülsz. Vicces, amikor egy srác több hónapig töri magát azért, hogy megkapjon téged, akármennyire is reménytelen a helyzete, s ha úgy érzed, hogy itt az ideje megadni magad, hirtelen a fiú rájön, hogy hupsz, hát ez nekem mégsem kell! Száznyolcvan fokos fordulatot vesz olyan gyorsan, hogy reagálni sem lesz időd, csak állsz egy helyben, pislogsz, és azt kérdezed, hogy most akkor mi van?
Az elérhetetlen vonzásában
A férfiaknak tényleg az kell, amit nem kaphatnak meg. Randiztam egy sráccal, aki már kábé a második alkalomkor tudta, hogy köztünk nem lesz soha semmi, mert nem én voltam neki a tökéletes nő. Mivel nem rég vált el, így én is jobbnak láttam, ha nem fűzzük szorosabbra a szálat kettőnk között, ezért mással kezdtem randizni. Az elvált pasi emberileg viszont nagyon is értékes volt, ezért nem szerettem volna vele megszakítani minden kapcsolatot. A vicc az egészben, hogy amikor megneszelte, hogy nem sikerült annyira levennie a lábamról, elkezdett teperni. Elmentünk fagyizni, koktélozni, felvitt a libegőre, a hegyen boroztunk és piknikeztünk, strandra mentünk, menő étterembe, és a többi. Végül a másik sráccal nem jöttek össze a dolgok, és akkor úgy éreztem, hogy a tökéletes partner mindvégig itt volt az orrom előtt, csak túl béna voltam ahhoz, hogy észrevegyem. Egyik este a fiú elé álltam, és közöltem vele, hogy üsse kő, egy laza kis valamit összehozhatunk ketten. Sűrűn találkoztunk. Filmeztünk, pizzát rendeltünk, vagy éppen mi magunk főztünk együtt. Még bevásárolni is eljött velem, s az anyukája névről ismert engem. Ez elég fura volt, mert igazából nem voltunk együtt, csak jól elszórakoztunk.