A piros nadrágos fiú - A kezdet
Meleg volt azon a délutánon, amikor a lány felmászott a kék metró aluljáró lépcsőjéről, s megállt a Deák Ferenc téren. Nem csak a találkozó miatt volt izgatott, hanem azért is, mert nem tudta pontosan felidézni annak az arcát, akire várt.
A találkozás
Zavarodottan nézett körül a téren, de a naptól nem sok mindent látott. Így hát várt. Izgalmában aprókat harapott a szájába. Azon gondolkozott, hogy vajon fel fogja-e ismerni, ha meglátja. Attól is félt, hogy talán nem fog neki tetszeni, sőt, hogy butaságokat fog mondani, vagy egyáltalán nem tudnak majd beszélgetni. Két perc leforgása alatt a lány az összes olyan forgatókönyvet lepörgette a fejében, amelyben a találkozás katasztrófába fullad.
Kis idő múlva észrevette, hogy valaki közeledik felé. De pont a nappal szemben állt, így nem látta az idegen arcát. Helyette csak egy élénkpiros nadrág sétált felé a járdán.
-Helló! - szólalt meg az idegen. A lány még soha nem hallott ilyen különleges hangot. Mélyet már igen, férfiasat is, sőt, egészen extrémen vékonyat is, de ilyet még soha. Ha kérdezték volna, nem tudta volna leírni azt a hangot. Csupán annyit mondott volna, hogy különleges.
A fiú elég magas volt ahhoz, hogy kitakarja a napot, s a lány végre megpillanthatta az arcát. Pont ilyenre emlékezett. A piros nadrágos fiú haja precízen és szigorúan az egyik oldalra simult, egy rakoncátlan tincs sem ólálkodott a homloka körül. A szemei kékek voltak. A lány soha nem szerette a kék szemet. Mégis, ez a tekintet egy kicsit más volt, mint a többi kék. Nem volt se hideg, se rideg. Inkább csak egy kissé a távolba révedő.
Ahogy a lány meglátta a fiút, elmosolyodott. A piros nadrágos azonban nem tette ugyanezt, ami kissé megzavarta a lányt. A piros nadrágos fiú póker arcú volt.
A piros nadrágos fiút nem érte meglepetés. A lány szemei épp olyan igézően ragyogtak, mint azon az estén, amikor először megpillantotta. Ugyanúgy mosolygott szinte minden apróságon, mint a legelső estén. A fiú már-már irigyelte a lány mosolyát, mert neki nem volt. Furán érezte magát a közelében. Egyszerre érzett boldogságot, izgalmat, szomorúságot, de leginkább vágyat, hogy a lánnyal lehessen.
.webp "Az első közös séta")
A séta
-Sétálunk? - kérdezte meg a fiú, hogy leplezze zavarát. Nem is sejtette, hogy a póker arca elrejt mindent, amit el akar rejteni.
Beszélgettek. A lány úgy érezte, hogy ő többet is beszél, mint amennyit kellene. Nagyon félt, hogy untatni fogja a piros nadrágosat, vagy csak csomó zagyvaságot hablatyol, amitől unszimpatikussá válhat. Pedig a fiú ott mellette, a piros nadrágban, csak úgy itta a szavait. A lány nem vette észre, de a fiú minden egyes apró információt elraktározott magában, amit a lány mondott. Bár nem volt benne biztos, hogy látja-e még.
A lány kevésbé tudott figyelni a fiúra. Arra ügyelt, hogy szépen, egyenesen sétáljon mellette, ne bukjon fel lyukakban és kiálló kavicsokban, de ami leginkább elvonta a figyelmét a fiúról, az maga a fiú volt.
-És, merre megyünk? - kérdezte a lány izgatottan, mert még nem volt ismerős a környéken.
A fiú kicsit szégyellte, hogy első alkalommal olyan közhelyes randi helyszíneken sétál a lánnyal, mint a Margit híd meg a Budai Vár. Minden fiú ezt teszi az első alkalomkor. És ő nem akart minden fiú lenni. Csak egy. Egy különleges. Nem tudhatta, hogy a lány még soha nem járt ott, őt nem vitte minden fiú várba. Csak egy. Egy különleges.
Fotó: picsmix.info
Oldalak
Hasonló cikkek
