Ez a megoldás, ha állandóan az irigység és a rosszindulat vesz körül téged
Tanuld meg kezelni az ilyen embereket.
Pauer Krisztina - Lélek Koffein blog írója, alapítója
Több év kemény önvizsgálat és önismeret után rájöttem: írni szeretnék. A kislányomnak. Nőknek. Magamnak. Beszélni szeretnék. Könnyedén. Sallangmentesen. Nem csak a felszínt kapargatva. Manírmentesen. Adni szeretnék. Segíteni szeretnék. Utat szeretnék mutatni. Értéket szeretnék teremteni. Humorral és öniróniával szeretném megosztani a gondolataimat.
Irigység
Fiatal felnőttként valahogy mindannyian meg akarjuk váltani a világot, görcsösen ragaszkodunk a saját igazunkhoz, emberekhez, álmainkhoz, céljainkhoz...aztán 1 (vagy akár több 100) pofon után rájön az ember arra, hogy vannak dolgok, amiktől egyszerűen csak bölcsebb megválni.
Múlt csütörtök hajnalban kiültem olvasni a teraszra. Luckó még bent pihegett az ágyamban.
Mi mást olvasnék?! Persze, hogy Márait.
Szívből ajánlom nektek.
Ha csak 5 percetek is van, vegyétek elő a Füveskönyvét és olvassátok el 1-1 gondolatát.
Ő tudta a titkot...Tudta. Élte. És érezte.
Felnyitottam és szeretném veletek megosztani az egyik kedvencemet, amit ki is nyomtattam és a wc ajtómra tettem.
Igen! Oda.
Mert ott biztosan minden reggel és este elolvasom.
Emlékeztetem magamat. (Nagyon sok idézet van a lakás több pontján...Lucának is mindig felolvasok egyet...még nem érti, de eljön az a nap, amikor mindegyiket felfogja majd...)
Íme:
"...Különösképpen az irigység kínozza ez embereket. Epét hánynak, álmukban felordítanak, hánykolódnak vackukon, mint a nyavalyatörősök, habot köpnek, ha azt látják, hogy valaki munkával vagy a kegyes sors jóindulatával szerzett, elért valamit az életben. Betegek ezek, fertőző betegek. Kerüld a társaságukat, ne hidd, hogy érvelés, bizonyítás valaha is meggyőzheti őket. Mintha a leprásnak akarnád bizonyítani, hogy az egészségesek bűntelenek és ártatlanok! Nem hiszi el. Ha feltárod előttük betegségük igazi okát, meggyűlölnek. Ha érzéseikre akarsz hatni, fütyköst ragadnak. Oly mélyen élnek indulataikban, mint a száműzött sorsában: nem ismernek más megoldást, csak a bosszút. Ne alkudozz velük, kerüld el őket, s viseld el létezésüket a földön, mint egy sorscsapást."
Remélem sokatoknak erőt ad.
Mert nekem igen.
Számtalan emberrel dolgoztam, dolgozom és beszélgetek.
Mind a kommunikáció, mind pedig a coaching/tréningek területén sok olyan személyiséggel veszem körül magam, akik rettegnek.
Félnek. Az élettől.
A felelősségvállalástól.
A gonosz, kétszínű emberektől, az irigyektől a negatív kritikáktól a világ mocskaitól...és nem merik felvállalni az álmaikat, a belső hang elnyomásával élik életüket.
Irigység, rosszindulat, gúny, képmutatás, mások megalázása, hazugság...
Minden önsegítő bullshit arról ír, hogy ezeket hagyni kellene, csendben kell maradni, de mivel nem egy “degenerált-pszichopataképzőben” (ezt is a lentebb említett cikkből merítettem) éljük az életünket, nem tudjuk leszarni a ránk vonatkozó negatív kritikákat, irigy gondolatokat...még akkor sem, ha a nálunk alacsonyabb rendű teremtmény baromsága.
Önismeret a kulcs.
Fröcsögni, irigykedni, bántani, megalázni...ez megy.
Ez megy nekünk embereknek.
Nos.. a tapasztalatom szerint, akiben már legalább a “gerincoszlop kezdeménye megtalálható”, az nem nagyon csípi az ilyen téren szerényebb fejlettséggel rendelkező embertársát.
Tegnap olvastam egy pszichológiai témájú cikket, amiben egy mondat nagyon megfogott: "Nem mindenki veszi észre magáról, hogy a bűzlő trágyadomb, amin ücsörög, a saját ürüléke."- Nos ez így van. Imádom ezt a gondolatot.
Miért nem nézünk bele a saját tükrünkbe?
Miért nem tudjuk felvállalni a felelősséget önmagunk iránt?
A saját életünk iránt?
Miért kell a másikat bántani?
Miért kell a másikra irigynek lenni?
Ha nem másoktól várjuk el azt, hogy a saját életünket rendbe tegyék, akkor olyan leírhatatlan erőt szabadítunk fel önmagunkban, amiről eddig nem is hittük, hogy létezik. Csak ehhez csend kell.
Velem is ez volt.
Nem érdekel már! (Jó...néha de!)
De olyankor felhívom az anyukámat/ keresztanyukámat/ legjobb barátnőimet és pillanatok alatt helyre teszik az agyamat...
Nem érdekel ki, mit gondol rólam, mit pletykál rólam, mit képzel rólam, mit mesél rólam...irigyeim vannak.
Biztosan. De őszintén nem érdekel.
Üzenem nekik, hogy CSINÁLJÁTOK UTÁNAM!
Egyszerűen felfogtam, hogy nincs dolgunk mások érzéseivel, gondolataival, helyettük saját érzéseinkre, gondolatainkra vagyunk csak hatással.
Szóval egy biztos, én nem vagyok hajlandó fölösleges terheket cipelni egész életemben. Rövid ahhoz az élet.
Miért pazaroljam az időmet, fizikai és szellemi egészségemet, az energiámat arra, hogy valaki a saját lelkében lévő gonoszságot/rosszindulatot és irigységet a velem való mocskolódással kompenzálhassa?
Csinálja!
Lucának is ezt tanítom és erre adok neki majd mankókat az életben.
És nektek is ezt tanácsolom drágáim!
Jaaaaaa! És még valami. Félreértés ne essék. Az irigység egy természetes emberi érzés...csak nem mindegy hogyan és miként kezeljük.
Ha gonoszsággal, rosszindulattal fűszerezzük meg úgy, hogy közben a saját meleg ürülékünkben csücsükélünk és úgy fröcsögünk a másikra...na AZ a baj!
Fogjátok meg azt a tükröt, nézzetek bele és NE MÁSOKAT HIBÁZTASSATOK, BÁNTSATOK, ALÁZZÁTOK, hanem önmagatokkal foglalkozzatok.
S ha ez megtörtént...sok minden más is megváltozik...
További gondolataimat megtaláljátok a közösségi oldalamon is!
Várlak szeretettel!
Töltődj! Olvass! Inspirálódj!