Őszintén Woody Allen botránykönyvéről

A rendezőnek megjelent memoárja, Apropó nélkül címen.
Lapozz a 99-re!
Egy örök klasszikus
Woody Allent leginkább a filmjeiről ismerhetjük. Az ő nevéhez fűződik többek között az Annie Hall, az Éjfélkor Párizsban vagy épp a Manhattan. De meglepő módon magára mégsem filmrendezőként, hanem inkább íróként szokott tekinteni. Most is egy könyv kapcsán került a neve újra a beszélgetések központjába, ugyanis megjelent a memoárja, Apropó nélkül címen. Ez azonban nem ment ilyen egyszerűen, sokáig úgy tűnt, hogy senki nem akarja majd kiadni a könyvet, Woody Allen korábbi botránya miatt. A mi beszélgetésünk apropója is pont ez. Kovács Krisztián a vendégünk, aki maga is Woody Allen fanatikus, megtudhatjuk, egy rajongó szemszögéből milyen ez a könyv.
A műsor második felében pedig Katz Dáviddal beszélgetünk. Vajon hogy áll az olvasáshoz? A hírhedt celebkínzó elárulja, mikor és hogyan vesz a kezébe könyvet, mikor kezdett el olvasni, meg természetesen, hogy mi élete könyve. A műsor végén Szabados Ági Dragomán György Rendszerújra című könyvét ajánlja.
Az adást itt hallgathatod meg:
A műsorban elhangzó könyvek:
-
Woody Allen: Apropó nélkül
-
Jonathan Franzen - Javítások
-
Mario Puzo - A Keresztapa
-
William Wharton - Madárka
-
Vaszary Gábor - Monpti
-
Jim Thompson - Svindlerek
-
Edward St. Aubyn - Nincs baj/Baj van/Van remény (Patrick Melrose 1-3.)
-
Dragomán György - Rendszerújra