Lepj meg! – Sánta Laci blogbejegyzése

Az a helyzet, hogy szeretem a meglepetéseket. De hát ki nem?! Bár van olyan ismerősöm, aki kifejezetten nem szereti, sőt a meglepetés partiktól egyenesen falnak megy. De ez nem én vagyok, én kedvelem. Kedvelem a kis apró kedvességeket. De nem csak kapni, adni is szeretek. Azt talán még jobban. Drága Juliskámat meglepni egy szál virággal vagy csokival. Apropó! Enni is nagyon szeretek. Nem vagyok igazán válogatós. És már rá is kanyarodtam a bejegyzés témájára.
Egy kreatív szakács
Németországból érkeztem haza úgy, hogy még aznap délután és este előadás volt a Madáchban. Ahogy leszálltam a gépről taxiba ültem és irány a színház táskástul, mindenestül. De már a kocsiban éreztem, hogy nagyon éhes vagyok, így első utam a színház büféjébe vezetett. Ott zajlott le a következő beszélgetés:
- Szia Öcsi! Nagyon éhes vagyok!
- Szia SáLa. Most elég sokminden van, itt a választék, mit kérsz?
- Nem tudom. Lepj meg!
Öcsi a mesterszakácsunk, becsületes nevén Pócza Attila. És igen, a mi színházunk, a Madách Színház többek között azzal is büszkélkedhet, hogy frissen készült ételekkel várja az itt dolgozókat. Emlékszel a Lecsó c. rajzfilmre? Nos, abban hangzik el az az ominózus mondat, amit talán már említettem: Lepjen meg!