Ki a hibás? - Sánta Laci blogbejegyzése
Belefáradtam
Egyszerűen elfáradtam. Belefáradtam abba, hogy arra koncentrálok, ami nem vagyok, ami(m) nincs. Ettől aztán fáradt a testem, szomorkás a hangulatom… ELÉG! Ez nem én vagyok. Csak árnyéka önmagamnak. És ezen nem segíthet egy hülye reklámszöveg: Csak árnyéka önmagának? Akkor szedjen XY vitamint… Nem a vitaminokkal van a baj, hanem a gondolatokkal a fejemben. Azzal, hogy csak a szarra koncentrálok, pedig pont ugyanannyi energia lenne az ellenkezőjét csinálnom. De nem, én bánkódom és szomorkodom. Akkor ezen most ki tud segíteni???
Őszintén?! Senki! Csak te magad! Vagyis ebben az esetben én magam. Változtass! Ébredj fel! Figyelj!
Egyszerűen oda kell figyelnem a gondolataimra, mert megmérgezem saját magam a sok alacsony rezgésű negatív gondolattal. Fáradt vagyok, szomorú vagyok, keserű és nemtörődöm, kedvtelen, mert azt érzem, hogy nem vagyok elég jó, hogy nem kellek, nem szeretnek, szürke vagyok, egy senki…
Sokáig tudnám még írni, de azt hiszem, érted.
Mi a teendő?
Hogy mi ilyenkor a teendő? Nem tudok erre pontos receptet, de elmondom, hogy én mit szoktam.
Beülök egy kád vízbe, vagy letusolok, és közben arra gondolok, hogy most lemosom magamról ezt a sok negativitást. Ma például el fogok ültetni egy virágot, amire már nagyon régóta készülök, vagyis kicsit kertészkedem, már amennyire lehet egy belvárosi kis lakásban. A növények ugyanis tele vannak energiával. Elkezdek arra figyelni, amim van. Hopp! Van egy lakásom! És ami talán még ennél is fontosabb, itt alszik fölöttem a galérián a párom! Hallom, ahogyan szuszog. Olyan egy hülye vagyok, hogy nem vagyok hajlandó észrevenni a kva nagy önsajnálatomban, hogy ő itt van, sőt mindig mellettem van! Próbál segíteni, kedveskedni, de még csak közel sem engedem magamhoz. Megtorpedózom, levágom a mondatait és csak azt erősítem, hogy pocsolyaszar vagyok… S mivel roppant kitartóan tudom sajnálni magam, az ő kitartása megtörik és őt is szomorúvá teszem, hogy nem tudott rajtam segíteni. Fasza. Most már ketten szomorkodunk… :)
Iszonyú, hogy milyen egy vaksi egér vagyok. Pedig nála csinosabb, szebb és jólelkűbb embert nem ismerek. Tehát ha felébred, majd jól megölelgetem és elmondom neki, hogy milyen hálás vagyok, hogy tegnap segíteni próbált, csak nekem épp szemellenzős-önsajnáló rohamom volt, és készítek neki valami finom reggelit. A kevesebb hús, több testmozgás sem fog megártani, így hát jobban odafigyelek az étrendemre és elmegyek futni. S mivel próbálom a Fekete Pétert, megragadok minden pillanatot arra, hogy élvezzem a munkám és jókat kacagok majd Magyar Attilán, aki mindig minden próbán meglep valami új játékkal. Általában nem bírom ki nevetés nélkül, így a jelenet sokszor röhögésbe fullad.
Megpróbálok szeretettel fogadni minden bókot, és nem hagyom, hogy leperegjen rólam. Mert ha megfigyelem, mindig vannak, akik a segítségemre sietnek, akaratukon kívül. Megdicsérik a kabátom, a cipőm, vagy a munkám… Ezeket persze tök természetesnek veszem, és elengedem a fülem mellett. Pedig pont arra akarják fölhívni a figyelmem, hogy miért jó nekem, miért vagyok jó! Én meg csak a saját fájdalmaimra vagyok képes figyelni. Akkor most ki a hibás?
És nem mellesleg leírom a gondolataimat, kiírom magamból, ezzel is gyógyítva önmagam. Én hoztam magam ilyen helyzetbe, akkor most helyre is hozom magam. :)
Na, ébredezik Juliska, most dolgom van…
Fotó: Femcafe/CET
Oldalak
