4 gyakorlat, ami segít elfogadni a jelenlegi helyzetedet - Minden nehézséggel együtt

Hogyan lehetnénk képesek mégis az itt-és-most elfogadására, amikor nehézségeken megyünk keresztül? És ez nem fogja-e azt jelenteni, hogy fixáljuk problémáinkat, és gátoljuk a megoldásukat?

Padma - kínai asztrológus, blogger

A kínai asztrológia apropóján kezdtem az írogatást, de igazából minden spirituális téma érdekel, mióta az eszemet tudom. Sok érték és érdekesség összegyűlt a tarsolyomban az évtizedek alatt, amit szíves-örömest osztok meg veletek blogomban, hátha rajtam kívül más is inspirációt merít belőlük.

Nem, épp ellenkezőleg történik

Ha elfogadod az itt-és-mostot, és nem hadakozol ellene, az nem azt jelenti, hogy megáll az életed, vagy le kell mondanod a vágyaidról. Az elfogadás nem beletörődés, és ilyenkor is fontos megtalálni azt a pozitívumot, amibe az elménk kapaszkodhat, és elkezdhetünk lassan másképp tekinteni ugyanarra a helyzetre. Kevésbé kétségbeesetten, mérgesen vagy elutasítóan. Ez a belső állapot lesz ugyanis, amiből elkezdődhet majd életünk rendeződése. Az elkeseredés vagy más negatív érzelem által vezérelt cselekvések a nehezünkre is esnek, és nem hoznak megoldást. Az alábbi 4 gyakorlat segíthet elfogadni a jelent.

1. Az Élet folyamatos változás

Az egyik nagy erejű segítő gondolat az, hogy mindig egy folyamatban vagyunk benne, a helyzet nem bebetonozott, előbb-utóbb változni fog. Viszont ami történt, megtörtént, minél hamarabb tudod békével elfogadni, annál hamarabb jelennek meg életedben a megoldások.

Például nehézségeket élsz meg a munkahelyeden, legszívesebben azonnal felmondanál, de nem teheted meg, mert a családodnak szüksége van a keresetedre. Úgy érzed, satuba kerültél, ami csak szorít rendületlenül és nincs kiút. Pedig van, de nem a külvilágban fogod először megtalálni. Az elkeseredés helyett gondolj inkább arra, hogy egy folyamatosan változó valóság vesz körül, ez hatalmas reménységet ad. Ezért az elfogadás mellett ne is tulajdoníts túl nagy jelentőséget annak, amiben éppen vagy. Tudd belül, hogy közeleg a változás, ami kilendít belőle. Persze, ha magadban folyton ugyanazokat a keserű gondolatokat forgatod, azzal némiképp valóban rögzítheted rossznak megélt helyzeted. Ezért fontos, hogy ne rugózz azon, miért olyan rossz, amiben éppen vagy!

Lapozz, és tudd meg, milyen gyakorlatok vannak még!

Kép: padma

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Sztárok
Állítólag Sussex hercegnéje nagy dologra szánhatja el magát jövőre - valami olyanra, ami inkább csak neki lesz jó, férjének és családjának azonban nem feltétlenül.
Christmas
Bár a legtöbb embernek megvan a maga jól bevált halászlé receptje, és az sem kérdés, hogy mindenki máshogyan szereti, ám ha te is szívesen kipróbálnál idén valami újdonságot karácsonykor, és...
Lifestyle
Bár a statikus elektromosság nem a világ legnagyobb problémája, mégis bosszantó tud lenni, ha nap mint nap szembesülünk vele. Kövesd ezeket a tippeket, és élvezd, hogy a ruháid nemcsak jól néznek ki...
Sztárok
A nagy sikerű amerikai sci-fi akciófilmekben, a Terminátor több részében is főszerepet játszhatott Linda Hamilton, aki közel a 70-hez igencsak megváltozott.
Lifestyle
A közlekedési balesetek sajnos elkerülhetetlen részei a mindennapoknak, de a megfelelő biztonsági intézkedésekkel csökkenthetjük a sérülések kockázatát.
Home&Design
Képzeld el, hogy egy apró növény, amely alig foglal helyet a kertedben, akár milliókat is érhet. Nem, ez nem egy mesebeli aranybokor, hanem a valódi világ egyik legértékesebb fűszernövénye, amit akár...