Lifestyle

Változtasd meg, ahogyan beszélsz, és megváltoztatod az életed!

Hogy hogyan kommentálod életed mindennapi eseményeit, sokkal nagyobb jelentőséggel bír, mint gondolnád. A jó hír pedig az, hogy a beszédünk az első, amit könnyedén megváltoztathatunk, és ez hatással lesz az életünkre!

Padma - kínai asztrológus, blogger

A kínai asztrológia apropóján kezdtem az írogatást, de igazából minden spirituális téma érdekel, mióta az eszemet tudom. Sok érték és érdekesség összegyűlt a tarsolyomban az évtizedek alatt, amit szíves-örömest osztok meg veletek blogomban, hátha rajtam kívül más is inspirációt merít belőlük.

Eleged van a szenvedésből, a sok rossz érzésből?

Video Ezért nem szabad télen teljesen lehúzni a redőnyt éjszakára

Már írtam róla, hogyan teremtjük meg ezeket magunknak, hogy minden szenvedésünk forrása bennünk van, egészen pontosan az akár tudattalanul, de nagyon erős hittel ápolt hiedelmeinkben, amelyeket az egyes életeseményekhez, jelenségekhez kötünk. Például, „ha nem születik gyermekem, selejtes nőnek érzem magam, elveszítem az életem beteljesülésének a lehetőségét”. Ez egy hiedelem, amit megdönthetetlen igazságnak hiszel, ápolod a lelkedben, szavaiddal sokszor meg is erősíted, és mindez meg fogja határozni, hogy ha esetleg valósággá válik az élethelyzet, akkor hogyan fogod érezni magad benne. Más valaki ezzel a szituációval kapcsolatban teljesen más hiedelmet ápol. Például éppen a kiteljesedésének a lehetőségét látja benne, és elégedett a helyzetével. Ezért nagyon fontos megvizsgálni a hiedelmeinket, és elkezdeni szépen, türelmesen átalakítani őket.

Természetesen ez lehetséges, hiszen az élet egy folyamatos fejlődés, változás, semmi nincs kőbe vésve. Amíg élünk, változunk. De egy nagyon erős, hosszú ideje ápolt hiedelmet, ami erős rossz érzéseket vált ki belőlünk, ha rá gondolunk, nehéz megváltoztatni. Egyik napról a másikra nem fog menni. De nem szabad emiatt feladni, mert sokkal rosszabb a bénító gondolatokkal maradni és szenvedni, mint tudatos munkával, odafigyeléssel szépen lassan átírni lelkünkben a mintát.

Miért fontos ebben a beszéd? Olvasd el a következő oldalon!

Fotó: asweatlife.com

Oldalak

Lifestyle
Egészség
Ezt kellene tenned, hogy a szőnyeged biztonságban legyen a betolakodóktól.
Lifestyle
Annyi minden történhet a Bikával, hogy egyszerűen túlterhelődhet és kikészülhet. Íme a február havi egészség horoszkóp.
Sztárok
Katalin hercegné mindig igyekszik ötvözni a saját egyedi ízlését az éppen aktuális trendekkel, így a mostani egyik legnépszerűbb stílusnak sem tudott nemet mondani.
Lifestyle
Lehet már régebbi a telefonod, de akad néhány Android-trükk, amivel a maximumot hozhatod ki belőle.
Fashion&Beauty
A statement nyaklánc visszatért — de 2026-ban már egészen más szabályok szerint játssza a főszerepet. Nem a túlzásról, hanem az arányokról, a tudatosságról és az önazonos stílusról szól. Legyen szó...
Sztárok
Az Amerikai pite ikonikus szereplője, Jason Biggs nem tagadta, hogy súlyos alkoholproblémái voltak.