"Mindig is sejtettem, de ez a Kőhalmi tényleg egy kretén" – Interjú a Dumaszínház humoristájával

Kőhalmi Zoltán sportot űz abból, hogy kibeszéli a problémáit. Szerinte a pesszimizmus igen hasznos tevékenység, amit ő nem hobbiból űz – erről tavaly ősszel bemutatott önálló estje is tanúskodik. Nem szereti a meglepetéseket a színpadon (sem). Most mégis engedett Lovász László unszolásának és „alávetette magát” a Tesztbeszéd című műsor – interaktív megismerőshow – kérdéseinek.

A Tesztbeszéd vendége voltál. Hogyan érezted magad?

Szórakoztató feladat volt, és mivel abból élek, hogy magamról beszélek, itt sem esett nehezemre. Ráadásul eddig még soha nem volt olyan fellépésem, ami alatt ültem volna. Rengeteg energiát spórolnék meg, ha a stand up előadásaimat is egy kényelmes fotelből bonyolíthatnám.

Úgy ismerlek, hogy nem áll hozzád közel az ilyen spontán megnyilvánulás, inkább rákészülős vagy a fellépésekre. Voltak ellenérzéseid?

Alapvetően nem szeretem a színpadon a meglepetéseket, sőt ha belegondolok, a színpadon kívül sem. Nagyon remélem, hogy soha nem fogja senki meglepetés bulival elrontani a születésnapomat. Itt viszont most a váratlan kérdések órája volt, és elfogadtam, hogy ez egy ilyen műfaj. Mindenesetre furcsa érzés volt, hogy fellépés előtt nem volt mit memorizálni, de végül is megnyugodtam, mert úgy éreztem, akkor elrontani sincs mit.

Hogy vett rá Lovász Laci a beszélgetésre?

Ilyenkor mindig arra szoktak hivatkozni a szervezők, hogy már mások is elvállalták, régi trükk ez. Ezenkívül Laci fölényes magabiztosságot mutatott. Látva, mennyire izgult kezdés előtt, ezt nyugodtan nevezhetjük színlelésnek is. Igazából nem volt miért izgulnia, régóta készít talkshow-kat, és velem is beszélgetett már. Nyugodtan vetettem alá magam az irányításának, annál is inkább, mert én sem ismertem a kérdéseket, és fogalmam sem volt, hogyan reagálnak a nézők.

Mit tapasztaltál a közönség részéről? Jól ítéltek meg téged?

Úgy láttam, sokan eleve sejtették, milyen körülményes és szorongó alkat vagyok, egy-két válaszom után viszont már könnyű volt kitalálni, vajon filozofálgatni szeretek, vagy “önfeledten belevetni magamat a tapasztalatszerzésbe”.