15 nyugtató tipp babáknak – Ezektől biztosan jókedvre derül a pici
9. Puttonyba be!
Elég korán kiderült, hogy a mi kisbabánk nagyon szereti, ha hozzuk-visszük. Picurként elaludt benne, aztán ahogy cseperedett, rájött, hogy ennél a módszernél jobban semmi sem elégítheti ki a kíváncsiságát. Az hagyján, hogy a kis puttonyból vigyorog még a legidegenebb idegenre is, de akkor valahogy az éhséget sem érzékeli. Ha huszonnégy órát sétálnánk így, akkor is boldogan nézelődne abban a nagyon érdekes világban, ahol olyan magasak a fák, pufik a felhők, és amelyben olyan vicces az a piros trolibusz.
10. Zuhanyzás közbeni bújócska
Ha anya vagy, már biztosan te is elfelejtetted a kellemes zuhanyozgatást (az illatos, forró fürdőt már meg sem említem), helyette igyekszel adott (rövid) időn belül a leghatékonyabban tisztálkodni. És természetesen nem egyedül. (Lehet, hogy ebből a szempontból egy kicsit paramaminak számítok, de hagyjuk meg, Lölő elég kicsi és kíváncsi ahhoz, hogy inkább a pihenőszékében várjon a kád mellett). Amint belépek a kádba, Lölő már nyújtja is a nyakát, mert tudja, hamarosan bújócska következik: „Csimpiii, kis Csimpiii, sziaaaaaa!” – és huss, az öt perccel azelőtti nyöszörgésnek már se híre, se hamva. (Jó, azért ne gondold, hogy időjárási frontos napon órákat töltök a kádban!)
11. Anya, mosd még a fogad!
A másik nagyon vicces dolog a fogmosás. Mármint az enyém. Egyrészt, a dörzsölés hangja roppant kacagtató, másrészt pedig a grimaszaim. Hú, és az ám igazán mókás, amikor még gargalizálok is! Egyszóval, ha nagyon nem tudsz már mit kezdeni a nyűglődő gyermekeddel, menj fogat mosni! :)