Nem azzal van bajuk, hogy szoptatsz, hanem azzal, ahogy csinálod - Őszintén a nyilvános szoptatásról
Neked is ciki?
Az egyik ismerősöm – aki maga is anya – egyszer kis híján megorrolt rám azért, mert felvázoltam neki a találkozásunk előtti programot. Nem nagyon értette, miért kell nekem ragaszkodnom az otthoni etetéshez. Azon már meg sem lepődtem, amikor azt mondta, hogy nem hitte volna, hogy én is azok táborát erősítem, akik szerint ciki nyilvánosan szoptatni. Ő azt képzelte, hogy majd találkozom vele ott és akkor, ahol és amikor ő gondolja (én ugye, mindig ráérek, hiszen csak gyereket nevelek, ráadásul otthon), és majd ott megetetem Lölőt, amikor kell. Hát, bocs, de nem! Amúgy idejekorán kapóra is jött ez a helyzet, mert ekkor el is döntöttem, hogy senkinek sem fogok magyarázkodni. Ezzel kapcsolatban meg pláne nem. Szóval, nem, én nem azok táborát erősítem, akik szerint ciki nyilvánosan szoptatni, csak, ha megtehetem azt, hogy a csemetémet nyugodt körülmények között, a mi kis fészkünkben etetem meg, akkor inkább azt választom. Mert, tudod, ez számunkra „egy kicsit” több mint egy kajálás.
Ezért sem könnyű kismamának lenni
Amúgy tényleg nehéz ügy a nem otthoni szoptatás. Mert valljuk be, ez sem tartozik az erősségeink közé, mármint az, hogy olyan helyiségeket alakítsanak ki az orvosnál, a hivatalokban vagy a postán, ahová a csemetéddel elvonulhatsz egy kis időre. Én is érdeklődtem már itt-ott pelenkázó szoba (ahol általában van egy szék is, ahova anyuka le tud ülni a csemetéjével) után, és nemegyszer ajánlották fel azt, hogy menjünk a WC-be. (Nyilván ők is ott zabálják meg a rántott húst a csalamádéval.)
Ha esetleg te nem pártolod a nyilvános szoptatást, kérlek, értsd meg, hogy az anyuka nem magyarázhatja el a néhány hónapos babájának, hogy amúgy fél óra múlva otthon vagyunk, addig bírd ki! Pláne 40 fokban. Szóval, mondjuk, hiába is tudsz te már frankón időre etetni, van, hogy a kicsinykéd korábban, van, hogy később éhezik és szomjazik meg…
Bocsánat, megint be kell vallanom valamit: nyilvános helyen nem kettőnké, hanem a hármunké ez a bensőséges kapcsolat. A Lölőé, az enyém és egy kendőé…
Ugye, engem is megértesz?
Ezt is ajánljuk:
6 dolog, amitől a hajam tépem, amióta anya vagyok