Íme, a mi újabb 183 boldog napunk együtt!
Fél éve még olyan távolinak tűnt, hogy kimondja: anya. Fél éve még olyan hihetetlen volt, hogy egyszer kézen fogva megyünk a játszótérre. Fél éve még el sem tudtuk képzelni, milyen lesz ő teljes fogsorral. Lölő már másfél éves.
barizsuzsi - blogger
Kész: tényleg a szemünk láttára lett nagylány a mi újszülöttünk – erről pont az első születésnapja körül írtam. Aztán már azóta is eltelt még egy fél év. Egy jó kis fél év, egy boldogságban megélt, szuper jó kis fél év. Egy újabb fél év, amely során időnként azért jóval fáradtabbnak éreztem magam, mint azelőtt, amely során megállapítottam, hogy türelmes anya vagyok, amely során rájöttem, hogy következetes szülő is vagyok (hurrá!), és amely során egy kicsit többször bosszantottam fel magam azon, hogy idegenek az utcán még mindig paskolgatják Lölő lábát és csipkedik az arcát – amit ő most aztán már tényleg nem akar).
Zárójelben egy történet ezzel kapcsolatban: pár héttel ezelőtt egy nagyon rúzsos, égig tupírozott hajú, nagyon sok fogú nő közelített felénk. Éreztem, hogy gond lehet, mert általában ez a típus szeret behajolni teljes testtel a babakocsiba, meg ez a típus beszél általában Lölőhöz a megengedhető zaj határértékénél 27 decibelnél többel. Lölőnek van egy olyan tipikus levegővétele, amit meghallva tudjuk, kezdődik a balhé. Szóval, a nő közelített, boldogan ordítva megállt mellettünk, majd leguggolt Lölő mellé, lábnyomkodás, csipkedés, nyihaha-nyehehe. Lölő pedig levegőt vett. Remek – gondoltam, miközben kényszeredett vigyorral az arcomon, pulzáló aggyal próbáltam elmagyarázni Miss Rúzsnak, hogy ne, ne, ne, ne ütyüpütyüzz már itt ilyen gátlástalanul, hanem haladj el mellettünk mindenféle feltűnés nélkül! Lölőnek ekkor már patakokban folyt a könnye, a levegővételből pedig nyilván óriás balhé lett. Tök érthető. A nő ekkor, tudod, mit mondott? Juj, bocsánat, akkor én most megyek! – és lelépett, tényleg lelépett. Nem hittem el… Zárójel bezárva.
Oldalak
