A karácsony szelleme - A szeretet sosem fogy el
Idén, mint ahogyan szokásom, kicsit lemaradtam a karácsonyi vásárlással, bár már jobb formám hozom, mint tavaly. Évről évre javítok az etapomon. ;) Valamiért, szokásommal ellentétesen; belelkesültem. Azonnal be is lőttem a Télapu című filmet, amin 4-5 alkalommal majdnem el is pityeredtem... Vicces :D
Ma csoda történt
Szóval, utálom ezt a káoszt, amit a karácsonyi vásárlás okoz. Az emberek a szeretet ünnepe címén kötelező feladataikra készülnek, ami a legszelídebbekből is előhozza a parasztot. Tülekednek, rohannak, lökdösődnek, kapkodnak és morcosak. Valahogy lelombozó az egész, és én évek óta nem élvezem úgy a karácsonyt, ahogy kellene. Felnőttem volna, ez lenne a baj? Nem hiszem. Talán az őrülettel van bajom. És ma csoda történt, egyszerűen elkapott a hév. :)
Ültem a kanapén, és úgy éreztem itt az ideje, hogy becsomagoljam az ajándékokat. Mellé elkezdtem nézni a Télapu filmet... És imádtam! :D Talán ez a baj, hogy nem hagyunk magunknak időt. Pontosabban a lelkünknek. Miután egy-két résznél egészen összeszorult a szívem elkezdtem töprengeni, hogy miért? Bár nem kell atomfizikusnak lenni, hogy rájöjjünk...
Kell, hogy legyen a lelkünkben egy vágyakozó gyerek
Irigylem a csodákba vetett hitet, azt a gyermeki bájt, tisztaságot, amit ezek a filmek és gondolataik adnak. (Talán ezért rühellem a Tapló télapó filmet... Abban ez pont nincs meg.) Jó lenne, ha tényleg írhatnánk a Jézuskának, vagy a Télapónak és a szívünk kis vágyai teljesülnének. Ha lenne valaki, aki látja, hogy mennyire igyekeztünk jók lenni és megsimogatja a bucinkat érte.
Kell, hogy legyen a lelkünkben egy vágyakozó gyerek, aki segít nekünk, hogy ne legyünk megkeseredett, céltalan felnőttek, akik csak kézzel fogható, szemmel látható és felhasználható dolgokra vágynak. Olyanok, aki túl realisták és képtelenek megélni olyan dolgokat, amik csupán önmagukért valók, amiért nem jár fizetség, sem jutalom, csak a jó érzés a lelkünkben...