Szóláth Norbi, a Style Bar Budapest fodrászszalon vezető fodrásza
Bemutatkozás
Már gyermekkoromba is a kimeríthetetlen alkotásvágy jellemzett, a rajzaimban a színek és formák egyedi változatossága jelent meg, így nyilvánvaló volt, hogy a későbbiekben is kreatív munkával szeretnék foglalkozni. Igazi kiváltságnak tartom, hogy a szakmai körökben méltán elismert, díjnyertes mesterfodrásznál, Gellei Andrásnál tanulhattam el a hajszobrászat fortélyait. A Magyarországon töltött tanulóévek után pedig lehetőségem nyílt, hogy Los Angeles-i és New York-i fodrászszalonokban szélesítsem a szakmai tudásom.
Több mint 21 éve vagyok a szakmában, ezalatt világcégek kreatív csapataiban is dolgoztam már különböző divatbemutatókon. Munkámban a hajfestésben tudom leginkább kiélni a kreativitásom, miközben a hajminőség javítása is fontos cél számomra. Véleményem szerint egy igényes fodrász folyamatosan fejleszti tudását, és keresi az új lehetőségeket, ezért évek óta figyelemmel kísérem neves külföldi fodrászok munkáit, ezzel inspirációt és új ötleteket is sikerül gyűjtenem. Így találkoztam az OLAPLEX-szel is, amelynek hatékonysága az első pillanattól kezdve lenyűgözött, azonnal tudtam, hogy ki szeretném próbálni. Az OLAPLEX éppen ebben az időszakban keresett vezető fodrászt, aki képviselhetné a márkát Magyarországon, így nagy szerencsém volt, hogy érdeklődésem jó időben találkozott a cég igényeivel. Nagy örömmel tölt el, hogy képviselhetem ennek a forradalmi terméknek a promócióját hazánkban, amelynek használatával ezáltal nemcsak gyönyörű, de tökéletes szerkezetű, ép és egészséges hajat varázsoljak a szépülni vágyó vendégeim fejére!
Szóláth Norbi, a Style Bar Budapest fodrászszalon vezető fodrásza.
Eddig megjelent cikkei:
Vége a töredezett haj korszakának! - Ez a csodamódszer téged is függővé tesz
Eleged van a kezelhetetlen sörényedből? Íme 3 tutibiztos tipp őszi hajápoláshoz!
Ez a szer Dobó Katát és Kim Kardashiant is függővé tette! Lehet, hogy Te leszel a következő?
Éppen fazonváltáson gondolkozol? Mutatjuk az ősz legtrendibb hajszíneit!
Fodrász rontotta el a színésznő haját - "Gyakorlatilag tőből leégették, kétoldalt tüsi lett!"
Hajápolási kisokos - Így kezelheted gyorsan a leggyakoribb bajokat