Kiengedték a kórházból az ismert színészt - Továbbra is rejtély a betegsége
Mindenkire a frászt hozta Val Kilmer, amikor előző hét elején kiderült, hogy bevérzett a torka, amiért azonnal meg kellett műteni. A beavatkozás után az intenzív osztályra került, ami állapota súlyosságára utal. Pár napos kórházi kezelés után kiderült, hogy a színész újra otthon van.
Továbbra is tagad
A kórházban töltött napokat nagyon nehezen viselte az 55 éves Val Kilmer, aki elképesztően boldog volt, amikor újra hazamehetett. A színész továbbra is tagadja családja állítását, miszerint rákos, illetve azt is, hogy az orvosok a műtét során egy daganatot találtak. Torkának a bevérzését pedig csak egyszerű komplikációnak nevezi.
Nagy volt az öröm
Szombaton a Facebook oldalán osztott meg egy fényképet, melyen épp hazafelé tart.„Ez a fotó azután készült, hogy tegnap délután kiengedtek a kórházból. Szabadság! Köszönöm szépen a szeretet és a támogatást. Nagyon hálás vagyok!” – írta a képhez, melyen fülig ér a szája. A képpel feltehetőleg azt szeretné bizonyítani, hogy a hírek ellenére nincs komoly baja. Betegségével kapcsolatban nem nyilatkozott, mindössze a kórház dolgozóinak mondott köszönetet azért, amiért vallási nézeteit elfogadták és jól kezelték.
Kilmer a „Christian Science” elnevezésű csoporthoz tartozik, amelyik elítéli a nyugati orvoslást, és az imádkozás gyógyító erejében hisz. Nem csoda, hogy a színész olyan boldog volt, amikor végre elhagyhatta a kórházat…