"Biztos sokan várták, hogy hibázzak!" - Interjú Tatár Csillával

Tatár Csilla igen nehéz időszakon ment kereszült az elmúlt hónapokban. Beadta a válópert, nagy csinnadrattával csatornát váltott, és most már túl van élete egyik legnagyszabásúbb élő adásán. A műsorvezetővel a színfalak mögött beszélgettünk, új munkahelyéről, A Dal 2015 első adásáról és egy csipetnyi magánéletről.

"Friss hús"

A munkahelyváltás sosem könnyű, pláne egy közszereplőnek. Mikor Tatár Csilla bejelentette, hogy felmond, sokan megrökönyödtek, aztán elkezdtek találgatni.

Vajon Ördög Nóra kergette el Csillát a TV2-től? Erre a kérdésre péládul sosem fogunk választ kapni, de a szőke tévés, köszöni szépen, jól van, és egyre otthonosabban érzi magát a köztévénél.

„Nagyon jól érzem itt magam. A csapat az szenzációs, a rendezőt, a szerkesztőket ismerem régóta, a Megasztár ideje alatt dolgoztam együtt velük, vagyis mondhatom azt is, hogy félig-meddig hazai a terep, ami nyugalommal tölt el. Kezdek egyre jobban beilleszkedni. Be kell vallanom, hogy bizony izgultam, hogy hogyan fogadnak, mert nagy csinnadrattával történt a csatornaváltás, de egyre jobban és jobban érzem itt magam, érzem, hogy a helyemen vagyok.”

Fotó: TV2

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Christmas
A hazai élelmiszerláncok zöme december 24-én is nyitva tart majd: az üzletek többsége 12 óráig várja a vásárlókat.
Christmas
Gondoltad volna, hogy az ártatlan fenyőfa is súlyos egészségügyi kockázatot rejthet magában, főleg a gyerekek esetében? Nos, szerencsére van egy trükk, amellyel elejét vehetjük a problémának.
Utazás
Változékony, szeles időjárás, napsütés, csapadék és melegfront: ezt mind egyszerre kapjuk meg a héten.
Lifestyle
Engedjük, hogy a Jupiter energiái tanítsanak minket, és törekedjünk arra, hogy ne csak a gyengeségeinket, hanem az erősségeinket is felismerjük.
Lifestyle
Minden konyha egyik fő alapanyaga a tojás, amiből számos ínycsiklandó finomság készíthető, méghozzá rendkívül egyszerűen. Viszont némely ételek mellett veszélyes lehet a fogyasztása, ugyanis nem...
Utazás
Indul a rendőrség nagy ellenőrzése Magyarországon, ami elég sokáig fog tartani. Ha hibázol, akkor a jogosítványod is ugorhat.