Botrány a Got Talent színpadán! - Megverték egymást a zsűri előtt a Kretén-fiúk

Igazi kretének vették birtokba a Hungary’s Got Talent színpadát szombat este. A srácok olyan odaadással őrjöngtek, hogy a zsűritagokat a biztonságiaknak kellett megvédeniük tőlük. A „káosz kapitányok” produkciója csak Sebestyén Balázsnak tetszett.

Mi ez a baromság?!

Ütötték-verték egymást, lángoló ruhában bicajoztak, végül a „frontember” pucér feneke is előkerült a Got Talent második adásában. A Cretins, magyarul Kretének nevezetű formáció a JackAss című amerikai műsor csapatát megszégyenítő merészséggel rúgták egymást tökön, már-már művészi szintre emelve a baromságot.

A Kretének alapítója annyira belejött a színpadi ámokfutásba, hogy a „produkció” végén egy szál alsógatyában rohant oda a zsűri asztalához; meg akarta nyomni a bűvös aranygombot, amely automatikusan az élő showba juttatja a jelentkezőket. A fő kreténnek végül a biztonsági ember állt az útjába.

"Ez nekem sok volt!"

„Ez nekem sok volt. Ennyi baromságot nem bír el a műsor” – mondta döbbenten Csuja Imre, aztán rátenyerelt a piros gombra. Sebestyén Balázs, a műsor egyik házigazdája azonban más véleményen volt: „Ez kell ide szombat este főműsoridőben. Nem éneklés, meg Vastag Csaba” – heherészett Sebestyén. Vajon ezért a beszólásáért később elbeszélgettek vele az RTL Klub fejesei? Valószínűleg nem.

Nyomj egy lájkot, ha neked is leesett az állad a Kretének produkciója láttán!
Ezt is ajánljuk: Így csábították be a kocsmába a nőket az RTL Klub táncosai

Fotók és Leadfotó: RTL Klub

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Sztárok
Vasárnap este kiderült, ki lett a Megasztár idei évadának győztese. A négy finalista, Balogh Rebeka Valéria, Gudics Máté, Orbán Rudolf és Tóth Abigél között dőlt el, hogy ki lett 2024-ben az ország...
Egészség
Ha neked is problémád van a vérnyomásoddal, akkor mindenképpen érdemes beépíteni ezeket a magas káliumtartalmú élelmiszereket az étrendedbe.
Sztárok
Egy új dokumentumfilm miatt kerítette Meghant hatalmába a végtelen düh, mivel úgy érzi, most már tényleg nem bízhat senkiben.
Lifestyle
Sztárok
Senki sem érti, miért szeretné Gianni Versace divattervező húga mindenáron sok-sok évvel fiatalabbnak mutatni magát, mint amennyi idős valójában.