Így él a hercegi pár az ikrekkel - Betekintést engednek mindennapjaikba

A monacói hercegre és hercegnőre nagy nap vár, hiszen holnap mutatják be hivatalosan a nagyvilágnak a 2014. december 10-én született ikreket: Jacques-ot és Gabriellát. Albert és Charlène a „Point du Vue” nevű francia újságnak pedig elárulta, hogyan telnek a hétköznapok, amióta két csöppségre kell vigyázniuk.

A nagy nap

„Elolvadok, amikor Gabriellát és Jacques-ot figyelem” – mondta az 56 éves Albert monacói herceg a lapnak. „Mosolyognak és grimaszolnak. Ez egyszerűen csodálatos” – folytatta az áradozást, majd elárulta, hogy mindössze pár nappal a születésük után már mindkettőnek megvan a maga egyénisége: „Vicces, mert eleinte Jacques volt a nyugodt és Gabriella az eleven. Mostanra ez azonban teljesen megváltozott. Gabriella szófogadó, míg Jacques egész nap tornázik. Este szerencsére nagyon aranyosak. Jól alszanak és alig sírnak.”

Ez áldás számukra, hiszen két gyerek dupla annyi munkával jár, amit a hercegnő is megtapasztal. Két dadus ellenére rengeteg dolga van Charlène-nek is. „Mindegyik gyereknek naponta nyolcszor cserélem a pelenkáját, és ennyiszer etetem is őket.” – nyilatkozta a 36 éves hercegnő.

Fotó: A monacói palota sajtóirodája

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Utazás
Öröm az ürömben, hogy ma napközben akár 13 Celsius-fokig is emelkedhet a hőmérséklet.
Christmas
Az énekesnő páratlan karrierjének néhány évvel ezelőtt szakadt vége - reméljük, nem örökre -, azóta pedig nagyrészt elvonultan éli az életét. Most, a karácsony közeledtével viszont újabb fotót...
Lifestyle
A 71 éves elkövetőt 2024 szeptemberében állították bíróság elé a franciaországi Avignonban, méghozzá 50 másik férfival együtt. A vád szerint Pélicot és társai közösen szervezték meg a férfi...
Lifestyle
Bár elsőre könnyűnek tűnhet a mutatvány, mégsem az, így igencsak tehetséges vagy, ha neked már elsőre is megy.
Lifestyle
A karácsonyi finisében összeszedtünk néhány olyan ötletet, amikkel last minute sem lehet mellélőni, ha saját magunkat, vagy egy hölgy ismerősünket szeretnénk meglepni, akinek fontos a minőségi énidő...
Sztárok
A brit királyi család már javában készül a karácsonyra, III. Károlynak azonban nem teljesen felhőtlen ez az időszak, többek között például azért, mert váratlan visszautasítással kellett szembesülnie.