Bajor Imre utolsó interjúja - Rettegett a haláltól a színész

Bajor Imre alig néhány hónappal ezelőtt hunyt el. Tavaly augusztusban őt gyászolta az ország. Betegsége miatt akkoriban folyton a bulvárlapok címlapján szerepelt, de a fájdalma és a szenvedése attól még nagyon is valódi volt. Bajor a halála előtt nem sokkal adott interjút a Best magazinnak. Akkor még hitt abban, hogy meggógyulhat.

Hiú ábránd

"Egyszerűen nem halhatok meg, és ezt nagyon komolyan mondom. Volt idő, amikor gyakran változott a hangulatom, és nemegyszer szinte vágytam a halálra. Az igazság azonban, hogy retteget tőle. Úgy képzelem, hogy rám nem vár a halál előtt hosszú szenvedés, egy pillanat lesz, és vége. Vagy néha abba a hiú ábrándba ringatom magam, és bízom abban, hogy heteken belül a tudósok feltalának egy kapszulát, amit ha beveszek, megyógyulok." - mondta szinte magát győzködve Bajor.

Tudta ő..

"Persze mindig is tudtam, ha valaki állandó stesszben él, ebból előbb-utóbb baj lesz, az nem úszhatja meg. Én tizennyolc éves korom óta, amióta színész lette, örök stresszben élek. A látszat ellenére, mert folyton viccelődöm, jókedvű vagyok, mosolygok, nekem egyáltalán nem egyszerű felmenni a színpadra és eljátszani egy szerepet. Ilyenkor görcsbe rándul a gyomrom, izgulok, félek." - árulta el akkor a színész.

Fotó: RTL Klub

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Sztárok
Demjén Ferenc igyekszik időt szakítani arra, hogy kicsit kettesben tudjon lenni a párjával, de karácsony alatt sem vesz vissza a tempóból.
Christmas
Sokan gondolkoznak el ilyenkor, hogy vágott, vagy műfenyőt vegyenek-e. Az árusok már tapasztalják, hogy nagy gond lehet az idén.
Sztárok
Rögtön a Tények Reggel műsorvezetőjének szóltak, mivel neki van egészségügyi végzettsége is.
Utazás
Öröm az ürömben, hogy ma napközben akár 13 Celsius-fokig is emelkedhet a hőmérséklet.
Christmas
Az énekesnő páratlan karrierjének néhány évvel ezelőtt szakadt vége - reméljük, nem örökre -, azóta pedig nagyrészt elvonultan éli az életét. Most, a karácsony közeledtével viszont újabb fotót...
Lifestyle
A 71 éves elkövetőt 2024 szeptemberében állították bíróság elé a franciaországi Avignonban, méghozzá 50 másik férfival együtt. A vád szerint Pélicot és társai közösen szervezték meg a férfi...