Utazás

Világháborús bombát hatástalanítanak pénteken a fővárosban, lezárásokra kell számítani

Az építkezések során került elő az élesített robbanótest, amit a honvédség tűzszerészei pénteken hatástalanítanak.

Éjjel kiürítik és lezárják a környéket

Világháborús bombát hatástalanítanak a honvédség tűzszerészei ma éjjel Budapest VIII. kerületében, a Kerepesi úton az MTI információi alapján. Este lezárják a környéket. Az intézkedések a Keleti pályaudvar éjszakai forgalmát is érintik.

Markovics Zita, a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje az MTI-nek elmondta: szerdán a Kerepesi út 17. számnál, az egykori gumigyár területén zajló építkezés során került elő egy 1938-ban Magyarországon gyártott, ötven kilogrammos légibomba. A robbanótest élesített, mágneses gyújtószerkezettel van ellátva. Ezért a hatástalanítás idejére nagyjából háromszáz méter sugarú körben ki kell üríteni az épületeket, és lezárni a közlekedési útvonalakat.

A galériában összeszedtük, milyen közlekedési útvonalakat érint a lezárás.

A rendőrség tájékoztatása szerint este fél 8-tól kiürítik a VIII. kerületi Asztalos Sándor út 7. és 8. szám alatti társasházat. Emellett péntek este fél 9-től szombaton hajnali 2 óráig lezárják az Asztalos Sándor utat a Kerepesi út és a Ciprus utca között, továbbá 21.45-től szintén szombat hajnali 2 óráig a Kerepesi utat a Dózsa György út és a Baross tér között - közölték.
Kattints a további képekért!

Pénteken ezek az események befolyásolják a közúti közlekedés biztonságát, folyamatosságát.

Leadfotó: honvedelem.hu

Oldalak

Utazás
Lifestyle
A fülgyulladás, vagyis a hallójárat gyulladása a strandszezonban igazi slágerbetegség, de mi okozza és mit tehetsz ellene?
Sztárok
Ahogyan a Mirror is írja, Katalin valószínűleg idén nem vesz majd részt az uralkodó hivatalos születésnapi rendezvényén, a Trooping the Colour-on, de egy esetben mégis a tiszteletét tenné a hercegné.
Lifestyle
A Mérleg szerencsésnek bizonyul a szerelemben és a pénzügyekben is. Heti horoszkóp.