Sztárok

Közös műsort kapott Várkonyi Andrea és Fördős Zé!

Várkonyi Andi és Fördős Zé hamarosan kollégákként üdvözölhetik egymást, ugyanis komoly feladatra kérték fel őket. Korábban még nem dolgoztak együtt, most azonban ez végre megváltozik. Kíváncsian várjuk, milyenek lesznek együtt!

Várkonyi Andi és Fördős Zé együtt vezet műsort

Végre kiderült, ki lesz a Story Ötcsillag- és Érték-díj átadó Gála házigazdája és háziasszonya, a február 11-ei eseményen Várkonyi Andi és Fördős Zé köszönti majd a vendégeket. A korábbi években díjazottakként vonulhattak a vörös szőnyegen, most pedig megcsillogtathatják műsorvezetői tudásukat. A Story olvasói öt kategóriában választották meg 2016 legjobbjait, a szakmai kuratórium – amelynek tagjai Kovács Ági, Miklósa Erika, Pataki Ági, Cserhalmi György és Rózsa György – pedig az Érték-díjakról döntött. Ahogy az lenni szokott, az elismeréseket kapó sztárok névsora csak az estéllyel egybekötött díjátadón derül ki.

"A stylist csapatom már elkezdte kigondolni, hogy milyen ruha lenne számomra a legmegfelelőbb. Lassan 15 éve dolgozunk együtt a műsoraimban is, így abszolút megbízom az ízlésükben. Az az emlékezetes rózsaszín estélyi – amely öt éve olyan nagy sikert aratott –, is nekik volt köszönhető" - mesélte Andi a ruhaválasztással kapcsolatban, majd folytatta.

"Nagy örömmel fogadtam el ezt a kitüntető feladatot, és örülök, hogy Fördős Zé lesz a partnerem. Személyesen még sosem találkoztunk, de a párom, Gábor rádióműsorában volt már vendég és a munkásságát is jól ismerem. Nagyon szimpatikus. Egy jó műsorvezető a megfelelő humor mellett kellő eleganciával is rendelkezik, és Zében szerintem mind megvannak ezek a remek tulajdonságok" - mondta.

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Sztárok
Sztárok
III. Károly brit király felesége az utóbbi hetekben sokkal kevesebb hivatalos feladatot vállalt, mivel elhatalmasodott rajta egy makacs betegség, melyről mindeddig nem ejtett szót a nyilvánosságban.
Home&Design
Az üres sarkok kitöltése lehetőséget ad arra, hogy kreativitásodat kibontakoztasd, és egyedi hangulatot teremts az otthonodba.
Lifestyle
Gondoskodó gazdiként egyértelmű, hogy nem akarod feleslegesen stresszelni a kis kedvencedet - ezek az ártalmatlan dolgok viszont konkrétan ezt teszik velük.
Sztárok
Nem indult el olyan régen az új évad, és valaki máris eljutott a 12-ik kérdésig a Legyen Ön is milliomosban.
Lifestyle
Az utóbbi években egyre több családot érint, sokan tanulni mennek külföldre, de nagyon jelentős a külföldön munkát vállalók száma is. Ez egy teljesen új élethelyzet a család életében. Olyan helyzetek...
Lifestyle
Nem nagy ördöngösség elkészíteni a rántott sajtot, azonban a legtöbbeknél mindig akad egy kis bökkenő: sütés közben könnyen kifolyik a bundából. Számodra is ismerős ez a probléma? Akkor olvass tovább...