Sztárok

Tordai Teri 80 éves lett: a kortalan színésznő elárulta, mit tanult unokáitól a járvány alatt

Tordai Teri immáron sokadik éve ünnepelt díva, szépsége pedig egyszerűen mit sem fakult az évek során. A magyar Sophia Lorenként is emlegetett színésznő a mai napon töltötte be 80. életévét.

Külföldön is felfigyeltek a tanítóból lett színésznőre

Tordai Terit ma már nem is tudjuk más szakmában elképzelni, csak színésznőként, pedig a művésznő egyáltalán nem készült erre a pályára: Tanítóképző Főiskolára járt, ott figyeltek fel tehetségére, amikor egy szavalóversenyen vett részt, ahol Gáti József azt javasolta neki, iratkozzon be a Színművészeti Főiskolára – Tordai így is tett, innentől pedig nem volt megállás, egyenes úton haladt a siker és a hírnév felé. Halász Judit és Béres Ilona, valamint Szegedi Erika is osztálytársa volt a Színművészetin, előbbi kettővel a mai napig jó viszonyt ápol. A színésznő tehetségére és szépségére azonban nem csak idehaza figyeltek fel, hanem külföldön is: Nyugat-Európában is hamar népszerűvé vált, több külföldi filmet is forgatott, azonban a rosszindulatú pletykák szerint ezek az alkotások mind pornográf jellegűek voltak, ezért nem mutatták be őket Magyarországon – hamar kiderült, hogy ezek a híresztelések bizony hamisak voltak, és bár szépségének is köszönhette a sikert, nem testi adottságai miatt lett ünnepelt díva itthon és más országokban. Tordai szerint a külföldi filmek szakmai szempontból nem különösebben jelentősek, azonban soha nem tartotta őket időpocsékolásnak, hiszen általuk világot láthatott, valamint megismerte a nyugati filmkészítési stílust, illetve nyelveket is tanult, emellett pedig az sem elhanyagolható, hogy pénzügyi szempontból is sokkal jövedelmezőbb volt számára a nyugati karrier.

Tordai Teri

Lapozz a részletekért!

Fotó: Fortepan/Bojár Sándor

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Minden kisgyerek egyedi és megismételhetetlen tulajdonságokkal jön a világra. Ha spirituálisan tudatos úton járunk és követjük a zodiákus kör jegyeit akkor észrevehetjük, hogy az évszakok és az őket...
Home&Design
Viszlát, bézs és szürke – helló, színes és nagy, merész otthoni dekoráció.
Lifestyle