Roppant helyes pasi lett Szandi fiából, aki már belépett a felnőtt korba

Szandi szívesen mutatja meg a közösségi médiában, hogyan cseperedett érett férfivá a fia. Most Franciaországban élvezik az életet.

Sokan megjegyzik, hogy Szandi legkisebb gyermekéből akár modell is lehetne

Szandi nagyon fiatalon megtapasztalta a hírnév előnyeit, és persze hátrányait, de ez abszolút nem tudta őt kizökkenteni. Anno még az előadó testvére szólította le Fenyő Miklóst egy koncerten, hogy Szandi hangját muszáj hallania, a többi pedig már történelem.

Sokan ferde szemmel néztek Szandira, köztük az édesapja is, hogy egy nála jóval idősebb pasival kezdett járni. Ez nem is csoda, mivel Bogdán Csaba annyival volt idősebb, mint ahány éves volt Szandi, vagyis 16.

A galériánkban folytatjuk a történetet, és megmutatjuk azt is, hogyan néz ki most Bogdán Csaba és Szandi legfiatalabb gyermeke.

Szandi végül fiatalon Bogdán Csabához költözött, majd 1999-ben összeházasodott az Első Emelet együttes zeneszerző-gitárosával. Azóta három gyermeket neveltek fel, és a szerelmük még most is lángol. Később Szandi édesapja is belátta, hogy ez egy olyan szerelem, amit nem lehet szétszakítani.
Kattints a további képekért!

Már több hete A Dal 2024 zsűriszékében tölti szombat estéit Szandi. A kétszeres eMeRTon-díjas előadó a Petőfi Rádióban beszélt arról, hogy érzi magát ebben a szerepben.

Leadfotó: Flickr – Illusztráció

Oldalak

Sztárok
Az ember néha szokta azt érezni, hogy a lehető legrosszabb napon van túl. Görög Zitával rengeteg mindent történt, de az élet nem akart leállni a pofonokkal.
Lifestyle
Mit szólnál, ha a fehér kenyérhez járna egy kis meglepetés is? A patkány azonban nem túl ínycsiklandozó.
Sztárok
Hónapok óta az a pletyka járta a világot, hogy Justin felesége, a modell Hailey Bieber terhes, ezt azonban a pár eddig mindig cáfolta - egészen mostanáig, amikor is egy videó és több kép formájában...