Mindhárom férjét eltemette a Valami Amerika imádott színésznője – Schütz Ila ma lenne 73 éves
Schütz Ila a színpadon és a filmekben mindig nevetett, ám ez a magánéletben sajnos nagyon nem volt így. Sorscsapások egész sorát kellett elviselnie, majd úgy döntött, örökre itthagyja ezt a kegyetlen világot. Ma, születésnapja alkalmából rá emlékezünk!
Ma lenne 73 éves Schütz Ila
Schütz Ila, a valaha élt egyik legtehetségesebb magyar komika, 1944. január 5-én látta meg a napvilágot Budapesten, vagyis ma ünnepelné a 73. születésnapját. Sajnos azonban a színésznő életének egy szörnyű tragédia vetett véget 2002. december 11-én. Schütz Ila ugyanis élete utolsó éveiben depressziótól szenvedett, amit korábbi nagy veszteségei, valamint a szakmai mellőzöttség érzete váltott ki benne. A művésznő gyógyszertúladagolásban hunyt el, a szakértői vélemény szerint öngyilkosságot követett el.
Schütz Ila élete során háromszor ment férjhez, ám mindhárom házasságnak tragédia lett a vége. Első férje, Halász Mihály nem sokkal válásuk után hunyt el, második férje, Dégi István, akitől kisfia született, öngyilkos lett, ahogyan harmadik férje, Dr. Török Tamás is. Ekkor egyébként ő is fel akarta adni, az autójában találtak rá a Duna-parton. Még sikerült visszahozni az életbe.